Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Ötös- és a Hatoslottó, a Skandináv lottó, a Joker és a Puttó játékaira vonatkozik a jövő héttől érvényes változás.

A legfontosabb változás, hogy az eddigi 225-ről 250 forintra emelkedik az érintett játékok alapdíja. Azok, akik öthetes szelvényeket vásárolnak, már tapasztalhatták az áremelést, hiszen ezeket a többszöri sorsoláson érvényes termékeket már korábban, október 9-től kezdődően érintette a drágulás - közölte a Szerencsejáték Zrt.

A cég az áremelést azzal indokolta, hogy 2010-ben azaz hat éve volt utoljára áremelés, másrészt pedig vannak pozitív változások is, például megújult a Kenó, és a Totó, Góltotó totalizatőri fogadások esetében alkalmazott tét és visszafizetési arány is emelkedett.

A díjakkal együtt emelkednek a játékban megnyerhető összegek is. A Joker árával együtt például jelentősen emelkedik a fix nyeremények összege, és a Puttó esetében a tétekkel együtt nő a megnyerhető összeg: az elérhető főnyeremény 12,5 millió forintra emelkedik. A lottójátékoknál az árak emelésével a nyereményalap is dinamikusabban növekszik, ezért a halmozódás is hasonlóan nagyobb ütemű lesz.

Az InfoRádió megkérdezte, miért nem lehet több lottózóban bankkártyával fizetni. A Szerencsejáték Zrt szerint saját hálózatában 135 lottózóban van pos-terminál, azaz lehetséges a bankkártyás fizetés, ám a viszonteladók többségénél jellemzően nincs ilyen lehetőség, ugyanakkor ez a partner döntése, hogy támogatja, vagy sem a bankkártyás fizetést.

A társaság 135 saját lottózójában a terminálok csak a debit, azaz a betéti kártyát fogadják el, mivel tilos hitelbe szerencsejátékot adni, ebben az esetben hitelkártyával fizetni.