Fizetésnövekedésben uniós elsők között van Magyarország

Az Európai Unió valamennyi tagországában gyorsult a bérnövekedés és könnyebb visszatérni a munkaerőpiacra, a tagállamok közötti bérkülönbségek pedig csökkenőben vannak - állapította meg az Európai Bizottság pénteken közzétett éves jelentésében.
Dzindzisz Sztefan, 2017. október 13. péntek, 13:28

Az uniós bizottság A munkaerőpiac és a bérek alakulása Európában című éves jelentése pozitív munkaerőpiaci trendekről számol be. Megerősítette, hogy a tagállamokban több mint 235 millióan vannak állásban, vagyis többen, mint a válságot megelőző időszakban. A 7,6 százalékos uniós munkanélküliségi ráta pedig megközelítette a recesszió előtti szintet.

A jelentés rámutat arra is, hogy a korábban munkanélkülivé váltak most már könnyebben újra el tudnak helyezkedni, mint a válság évei alatt. Megjegyezték, noha a rugalmasabb munkafeltételek a munkáltatók és a munkavállalók szempontjából is előnyösek, bizonyos esetekben egyenlőtlenséget eredményeznek a különböző jogállású dolgozók között. Sokszor ugyanis az alkalmi munkavállalók és az önfoglalkoztatók nem részesülnek megfelelő szociális védelemben. (Kapjanak prémiumot a dolgozók is - itt a javaslat.)

Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért, valamint a munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztos elmondta, a célzott szakpolitikai reformok sikerei mellett továbbra is gondoskodni kell arról, hogy minden munkavállaló tisztességes munkafeltételek mellett dolgozhasson, és megfelelő védelemben részesüljön munkaviszonyától függetlenül - írja az MTI.

A jelentés beszámol arról is, hogy 2016-ban szinte mindegyik EU-tagországban emelkedtek a fizetések, az eurót használó országokban átlagosan 1,2 százalékkal. A fizetések legnagyobb arányban a viszonylag alacsony bérszínvonalú tagállamokban - mások mellett a balti országokban, Magyarországon és Romániában - nőttek, ami azt jelenti, hogy csökkenőben vannak a bérkülönbségek az EU-ban - húzták alá.

Sok más tagországban azonban a munkanélküliség csökkenésével együtt a vártnál kisebb mértékben emelkedtek a fizetések. Ráadásul csaknem mindegyik tagállamra jellemző, hogy az alkalmi munkavállalók fizetése alacsonyabb a határozatlan időre szóló munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókénál, különösen azokban a tagországokban, ahol az ideiglenes foglalkoztatás aránya magasabb.

Az Európai Bizottság áprilisban terjesztette elő a szociális jogok európai pillérére vonatkozó javaslatát, amely húsz kulcsfontosságú elvet és jogot rögzít a méltányos és jól működő munkaerőpiacok, illetve jóléti rendszerek támogatása érdekében.

A tagállamok ennek elfogadásáról a tisztességes munkafeltételekről és a növekedésről szóló szociális csúcstalálkozón, november 17-én, Göteborgban állapodhatnak meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bahnsteig_Eins, 2017.10.14 01:23

Gyertek haza rabszolgák könyörgünk, eltartani a felcsuti boxos Orsóst, mutyibandáját és szavazóit, az ingyenélő nyuggereket és szaporított cigányokat! Gyertek haza rabszolgák, könyörgünk!!!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2017.10.14 00:28

@troll:
"ennek oka, hogy óriásit gyengült a forint , 235 ről 310 ft ra ment az eur árfolyam"

Ja, de ugye azt te is tudod, hogy a 235-ös legendás árfolyam mesterségesen túlértékelt volt?
Úgyhogy ne ahhoz hasonlítsd a béreket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2017.10.13 17:09

sajnos nagyobb ma a német bérekhez a lemaradásunk , mint 10 éve volt.

ennek oka, hogy óriásit gyengült a forint , 235 ről 310 ft ra ment az eur árfolyam, ami le is nullázta a magyar bérek euroban számolt növekedését.

eközben pedig a német bérek is nőttek, ezért sajnos a leszakadásunk nőtt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html