Rövid és nem túl informatív megbeszélésen vannak túl a városnéző autóbuszos cégek, illetve a BKK - tudta meg lapunk Toldi Annamáriától, az egyik jelenlegi szolgáltató, a Program Centrum Kft. ügyvezetőjétől.

A megbeszélésen - Toldy elmondása szerint - a BKK hangsúlyozta: a pályázat részleteivel kapcsolatban nem tudnak felvilágosítást adni, viszont szeretnék tisztázni, hogy mi volt az oka a pályázat kiírásának. A közlekedési cég szerint ezzel egy régi adósságukat kellett törleszteniük, ugyanis a szolgáltatás a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján kizárólagos önkormányzati tevékenység, amelyet csak koncessziós szerződés keretében adhatnak át. A buszos cégeket így nem érhette váratlanul az új szabályozás.

Toldy szerint ők valóban tudtak erről a rendelkezésről, azonban nem számítottak arra, hogy ilyen formában, a piac teljes felforgatásával írják ki a pályázatot. Véleménye szerint úgy is meg lehetett volna felelni a törvénynek, hogy valamennyi cég a piacon marad.

Emellett a cégek azt is nehezményezik, hogy egy ilyen összetett pályázat elkészítésére - amely többek között négyszer ötéves üzleti tervet kér - nem elég a szűk egy hónap. A pályázat július 25-én jelent meg és augusztus 22-ig be is kell adni azt. A Program Centrumnál ettől függetlenül mindent megtesznek, hogy betartsák a határidőt.

A cégek emellett csak akkor élhetnének a jogorvoslat lehetőségével, ha kifizetik a - Toldy Annamária tájékoztatása szerint - 25 millió forintot, erre azonban nincs keretük. A végső döntés szeptember végén várható.

A találkozóval kapcsolatban megkerestük a BKK-t is, amint válaszolnak, a cikket frissítjük.