Az egyik legfontosabb változás, hogy a kormányzat ígéretei szerint nyilvánosságra hoznak egy úgynevezett fejlesztési keretet, melyben részletesen, mindenki számára látható módon teszik közzé, hogy egyes programokra, konstrukciókra milyen összegek állnak a rendelkezésre - mondta érdeklődésünkre Sturcz Annamária, a pályázati tanácsadással foglalkozó Vanessia Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint ez óriási könnyítés, mivel a pályázóknak is könnyebb előre tervezni, akár hosszabb távra is, hiszen évenkénti bontásban előre közölnek majd minden adatot, ráadásul ezzel - talán - elkerülhetőek lesznek az előző ciklusban előforduló csúszások a pályázatok kihirdetésénél.

Eljött a papír nélküli pályázás kora

Legalább ennyire fontos változás, hogy mostantól minden pályázatot elektronikus úton kell benyújtani, ha pedig valaki rendelkezik e-aláírással, akkor egy darab papír felhasználása nélkül meg lehet oldani a pályáztatást. Erre egyelőre nem sokan vannak felkészülve, főleg a kisebb cégeknél okozhat ez a kezdeti időszakban gondokat - osztotta meg a saját tapasztalatait Sturcz, aki szerint ma még vannak gyermekbetegséget a rendszerben, így annak kezelése "nem mindig egyértelmű".

Ugyanakkor ez egy olyan újdonság, amit meg kell szokni, hiszen idővel egyre több ügyet kell majd elektronikus úton intézni - mondta a Vanessia vezetője. Ez fontos prioritás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) is, előnye pedig, hogy idővel egyre több hatósági adatbázist kötnek össze (adóhivatal, cégbíróság, földhivatal), így a pályázóknak kevesebb adatot kell majd megadniuk, azaz csökken az uniós forrásokhoz kapcsolódó bürokrácia is. Ennek köszönhető, hogy a korábbi 600 kitöltendő adatmező 300-ra csökkent, ám a kormány tervei szerint további csökkenés jöhet, hiszen idővel további adatbázisokat is bekötnének a rendszerbe.

Még többet segít a honlap

Az új e-pályázati honlapon lehetőség van olyan funkció beállítására is, hogy csak azokat a pályázatokat jelenítse meg a rendszer, amelyre lehetősége van az adott vállalatnak, magánszemélynek, vagy szervezetnek pályáznia, de akkor is jelez, ha ezt a lehetőséget nem használjuk és olyan pályázatra kattintunk, amelyre nem vagyunk jogosultak. Fontos tudnivaló az is, hogy addig nem lehet egy adatlapot véglegesen lementeni, amíg a rendszer bármilyen hibát, adathiányt jelez, de a felmerülő kérdéseket is fel lehet akár online is tenni, ha valami nem teljesen tiszta egy pályázónak.

Fontos változás jön a közbeszerzéssel érintett projekteknél is, hiszen immár kötelező lesz a hatóságnak szabálytalansági eljárást indítania, amennyiben dokumentumok megküldése vagy feltöltése határidőn túl történik. Eddig nem volt büntetés ilyen esetben, ráadásul a helyzetet nehezíti, hogy az új szabályok szerint a pályázatoknál a projektmenedzsmentre a korábbi 5-6 helyett 2,5, míg közbeszerzésre és műszaki előkészítésre már csak a teljes elnyert támogatás1-1 százaléka számolható el - mondta Sturcz. A cél, hogy a különböző szakértői díjakat leszorítsa a kormányzat, ám, hogy ez mennyire sikerült, az már más kérdés: egyrészt a szakember szerint jellemzően nem az ilyen kis projekteknél történtek túlkapások, másrészt pedig egy projekt megvalósításánál a műszaki ellenőr költségeire 1 százalékot lehet például elszámolni, ami nem biztos, hogy minden esetben elég lesz. (Jelen állás szerint a pályázati támogatás 5 százalékát lehet tanácsadási szolgáltatásokra költeni.)

Hasonló a helyzet az exportpályázatoknál, ahol a pályázatot elnyerő vállalkozásnak kötelező piackutatást készítenie, illetve fel kell vennie egy külkereskedelemmel foglalkozó munkatársat, ám a korábban a Napi.hu-nak nyilatkozó szakértők kétségeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire lesz megvalósítható, mondván a pályázati keret erre gyakorlatilag nem ad támogatást. Márpedig ha a pályázaton annyi pénzt lehet elnyerni, amennyibe maga a piackutatás kerül, akkor sokan elgondolkodnak majd azon, hogy érdemes-e egyáltalán indulni a lehetőségért.

Használt eszközt is lehet venni

Jó hír ugyanakkor, hogy tárgyi eszköz beszerzés esetén bizonyos esetekben immár lehetőség van használt eszközt is vásárolni. Egy egyszerű gépbeszerzésnél lényeges eltérés van az új és egy használt, 2-3 éves munkaipari gép ára között, így mindenképpen lesznek olyan vállalattípusok és méretek, ahol nagy segítséget jelenthet a 2011-ben eltörölt szabály visszaállítása - mondta a Vanessia Magyarország Kft. ügyvezetője. Ide kapcsolódik, hogy erősödik az egyszerűsített elszámolási eszközök szerepe, amit nagyon fontos változásnak nevezett Sturcz, mondván ez eddig igen bonyolult folyamat volt, hiszen különböző módszer alapján határozták meg az átalányokat. Most viszont százalékban meghatározott átalány jön, de a bérjegyzéket sem kell már benyújtani.

Újdonság az is, hogy tovább erősödik a pénzügyi eszközök szerepe, hiszen több olyan konstrukció is lesz, amelyet nem támogatnak, csak pénzügyi eszközzel kombináltan - ilyen lesz az informatika, a kutatás-fejlesztés vagy éppen a termelő beruházások. Ezen esetekben például különböző hitelekkel kell a támogatáson felüli részt előteremteni, így Sturcz szerint egyelőre kérdéses, hogy mennyire lesz majd vonzó a pályázók számára ez a lehetőség. Fontos, hogy ezzel párhuzamosan lesznek olyan területek - turisztika, szálláshely-fejlesztés - is, ahol kizárólag visszatérítendő támogatást kaphatnak majd a támogatottak. Ez uniós irányelv is (amit a magyar kormányzat is támogat), így idővel várhatóan egyre több olyan pályázat lesz, ahol csak ilyen támogatás lesz nyújtható.