Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ezen beszerzési eljárások specialitása az volt, hogy az eljárásban csak olyan gazdasági szereplők vehettek rész, amelyeket az Alkotmányvédelmi Hivatal előzetesen átvilágított és felvett az ilyen gazdasági szereplők nyilvántartására szolgáló jegyzékbe.

A helyettes államtitkár azzal indokolta a kormányzati döntést, hogy "a transzparencia, az átláthatóság és a fair verseny fontos annyira a kormánynak, hogy kész ezeket a szempontokat az általános nemzetbiztonsági érdekek elé helyezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány más eszközökkel ne szerezne érvényt a nemzetbiztonsági érdekeknek".

Az EU miatt kell változtani

A kormány szakértői ezért Lázár János miniszter javaslatára vizsgálják, a jövőben hogyan lenne érvényesíthető, hogy csak olyan eljárások mentesülhessenek a nyílt közbeszerzések alól, amelyek esetében az Európai Unió sem kérdőjelezheti meg a szűkített kiírás alkalmazásának indokoltságát. Ehhez pedig a többi uniós tagállam gyakorlatát is meg fogják vizsgálni - magyarázta a helyettes államtitkár.

Nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva a kormány mentesítette a Miniszterelnökség Várba költöztetésének egyes beszerzéseit a nyilvános közbeszerzés alól - írta meg a Napi.hu szeptember elején.  Ez nem az első eset, a kormány 2013-ban szintén nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva mentesítette a nyilvános közbeszerzés alól a használatarányos elektronikus útdíj rendszerének kiépítéséhez kapcsolódó szolgáltatási és eszközbeszerzéseket. A rendszer kifejlesztését két magyar cég, az ARH Informatikai Zrt. és az i-Cell Mobilsoft Zrt. konzorciumára bízták (ez lapinformációk szerint 20 milliárdba került). Szintén ezt tervezik az e-útdíj és a személyautókat érintő e-matrica rendszer fejlesztésére vonatkozó beszerzésekkel is. A kormány 2012-ben szintén nemzetbiztonsági érdekre hivatkozott a Kossuth tér átépítésére lebonyolított beszerzések egyes adatainak titkosításakor. Például nem hozták nyilvánosságra azt, hogy kiket kértek fel ajánlattételre, s azok milyen ajánlatot tettek.