A bankszektor fő célja, hogy növekedjen az ügyfelek mérete, ehhez pedig a legfontosabb alap a pénzügyi tanácsadás, amivel a jövőben egyre többet kell foglalkoznia a szektornak - jelentette ki Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára, a Napi.hu és a Napi Gazdaság Kkv-hitelezés 2013 konferenciáján. Míg 2004 és 2008 között a nagyvállalati ügyfélkör 11 százaléka az előző évben még középvállalat volt, addig 2009 után ez az arány 8 százalékra csökkent - vagyis kevesebb közepes cég tudott növekedni, a gazdasági válság és a kiszámíthatatlan üzleti környezet miatt megfordult a trend. A szakember egy másik kutatást is ismertetett, amely szerint közel kétszerese az árbevételarányos hitele azoknak a középvállalatoknak, amelyekből nagyvállalat lesz, mint a többi cégnek, majd levonta a következtetést, hogy "ahol bank van, ott jövő van".

Mindezek ellenére a bankszektor adóterhelése drasztikusan nő: míg tavaly 325 milliárdnyi adót fizettek be ezek a pénzintézetek, addig idén már 605 milliárd forintot, ami főképp azért nagyon fájó emelkedés, mert a szektor elmúlt öt éve veszteséges volt - mondta Kovács. A növekedés főképp a tranzakciós illetéknek köszönhető, márpedig ennek hatása volt az is, hogy a lakossági ügyfelek külföldre viszik a megtakarításaikat, a nagyvállalatok ugyanezt teszik a számláikkal, illetve a pénzforgalmi tevékenységükkel, ráadásul az illeték miatt csökkent a verseny az új banki betétekért is.

Mindezzel párhuzamosan növekszik a készpénzes aktivitás, amit rendkívül rossz trendnek nevezett a szakember, mondván ilyen esetben nem mindig állítanak ki számlát, így pedig óriási adóbevételtől esik el az állam: míg a tranzakciós illetéknél 100 forint után fizetünk 30 fillérnyi adót, addig 1 forint befizetésnél a 27 százalékos áfának köszönhetően nagyjából ugyanennyi az adóbevétel.

Negatív hatás az is, hogy növekszik a feketegazdaság, ami sok adóbevételtől fosztja meg az államot, így Kovács szerint már az a kérdés is felmerült, hogy emiatt több adó nem folyik be, mint amennyit a tranzakciós illetékből beszed az állam. A pénzügyi tranzakciós illeték mértéke az átutalás díjában akár a 97 százalékot is elérheti, míg az üzemanyagoknál 30, a benzinnél 31 százalék az adó mértéke - magyarázta a szakember, hogy szerinte miért túladóztatottak a pénzforgalmi termékek. Más országokban, ahol bevezették a tranzakciós illetéket, ott egy-két éven belül kivezették. Erre Kovács a választásokig nem lát esélyt, ám utána "egy komoly közgazdásznak érdemes lenne ezt a kérdést a politikusok számára feltenni".