Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint 27 ezer automatára érkezett elektronikus regisztráció a felügyeleti szolgáltatóként kijelölt Magyar Postához a július 31-i határidőig, de azóta folyamatosan kérik üzemeltetők a készülékek nyilvántartásba vételét - közölte a posta szerdán az MTI-vel.

Ez a szám már most magasabb annál, mint amit a Posta korábban becsült. Az Index.hu egy hete írt arról, hogy a Posta 25 ezer készülék regisztrációjával számolt, így a gépenként beszedett havi nettó 5000 forint felügyeleti díjjal már pénzénél van. Hogy miért számoltak alapból kevesebb géppel, hogy arra számítanak-e a postánál, hogy lesz, aki kivonul a piacról, azt nem tudni. A Posta az Indexnek azt mondta, hogy automataüzemeltetők szövetsége és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi egyeztetései alapján becsülték meg, hogy mennyi automatával érdemes számolniuk és mennyi fog műszaki okokból vagy "az üzletág fehérítése" miatt lemorzsolódni.

Az Indexnek nyilatkozó szakértők azonban úgy vélték, hogy a piacon lévő 40-45 ezer automata - ebből a NAV nyilvántartásában csak 37 ezer szerepel - harmada is eltűnhet.

A Posta szerdai közleményében emlékeztetnek arra, hogy az NGM 3,24 milliárd forint támogatást biztosít az automata-üzemeltetőknek a felügyeleti egységek beszerzéséhez és beszereléséhez. A támogatás elnyeréséhez a vállalkozásoknak szerződést kell kötniük a felügyeleti szolgáltatóval, amely az egységek beszerzése és szerelése mellett a támogatás igénylését is intézi.

A Magyar Ital és Áruautomata Szövetség (MIÁSZ) kérésére a posta lehetőséget biztosít az üzemeltetőknek, hogy a bekötéshez szükséges technikai információkat pótolhassák a szerződéskötést követően is.

A Magyar Posta kiemelte: az automatákba szerelt felügyeleti egységek a jogszerűen működő vállalkozások védelmét, az ágazat kifehérítését szolgálják, egyben segítik az üzemeltetőket is naprakész, pontos adatokkal a forgalomról. Az összegyűjtött forgalmi adatok titkosított adatkommunikációs csatornán keresztül továbbíthatók lesznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.