A nemzetközi művészeti világban ismert galériás – akinek édesapja, Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza a világ egyik legnagyobb magángyűjteményét hozta létre – decemberben pályázott a Műcsarnok igazgatói posztjára és az előzetes tervek szerint január közepén mutatta volna be elképzeléseit Budapesten a kulturális tárca vezetőinek. Von Habsburg hercegnő korábban nem árulta el lapunknak, hogy milyen szakértőkkel együtt készítette el a Műcsarnok új koncepcióját, de azt ígérte, hogy később felfedi kilétüket.

Erre már nem kerül sor, mert a hercegnő – aki a kilencvenes években működtetett egy Magyarország műkincseit megmentő alapítványt is – lemondott terveiről. Mint a lapunkhoz eljutott, január 12-én keltezett levelében írja, intellektuális és pénzbeli hozzájárulást ajánlott fel a Műcsarnok részére, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től csak arról értesült, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánították.

Francesca von Habsburg a térség kortárs művészeti múzeumát szerette volna létrehozni a Hősök terén.

További részletek a Napi Gazdaságban