Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség Magyar Fejlesztési Bankot érintő kormányzati döntésekért, a Magyar Posta felügyeletéért és a takarékszövetkezetek integrációjáért felelős államtitkára fontosabb kijelentései:

  • A takarékok integrációjának pozitív eredménye a mostani eset. Az előző három takarék csődje váratlanul következett be, úgy, hogy nem volt arra esély, hogy a felszámolók a kasszában akár két forintot is találtak volna.
  • Ehhez képest a törvény alapján elkezdték a takarékok átvilágítását, amit nemzetközi auditor cégek végeznek, és hamarosan ez véget is ér. E riportok alapján kapcsolják be az arra érdemes takarékokat az integrációba. Az Orgovány volt az első, aminél úgy döntött az SZHISZ, hogy nem fogadják soraikba. Ez még a régi rendszernek az eredménye. Erre az esetre nem derült volna fény, ha nem végzik el a vizsgálatokat.
  • Az Orgovány és Vidékénél a számviteli fegyelem finoman megfogalmazva is megkérdőjelezhető volt. Negyedévente értékvesztést kell képezni, minősíteni kell a hitelállományt, itt elég komoly hiányosságokat találtak.
  • Mindaz, amit az auditorok jelentésében láttak, felveti a személyes felelősségre vonás kérdését. A felszámolók és a kirendelt felügyelőbiztosok döntenek, az ő munkájuk befejeztét meg kell várni.
  • A károsultaknak annyit tudnak mondani, az OBA által biztosított betétrészeket (31 millió forintig ügyfelenként) megkapják. Hogy találnak-e pénzt a 31 millió feletti követelések kártalanítására, az hamarosan kiderül, ha a felügyelőbiztosok befejezik a munkát. Ez utóbbi körülbelül 260-270 betétest érint.
  • Ilyen mértékű probléma, mint amit az Orgovány Takarékszövetkezetnél látunk, más takaréknál megítélésük szerint nincs. Igaz, még 5-6 takarékszövetkezet átvizsgálása hátra van, ezeknél még nem zárult le a vizsgálat.
  • Az útépítésekkel kapcsolatos uniós aggályok miatt visszamenőlegesen kivetendő adóról elmondta: nem tudok róla, és azt gondolom, hogy ebben a Miniszterelnökség nyilatkozata érvényes, hogy ilyet nem tervez a kormány.