Halasztás az egyik vörösiszap-perben

November 29-ére halasztotta a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma a MÁV és a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. közötti kártérítési pert a szerdai tárgyaláson - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. november 8. szerda, 15:28

A felperes MÁV a tárgyaláson pontosította a benyújtott kártérítési tételek tartalmát, és végösszegként 380 millió 793 ezer 665 forintban határozta meg az igényét.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap elmosta a vasúttársaság Székesfehérvár-Szombathely vonalán az Ajka-Devecser közötti 1,5 kilométeres vasúti szakaszt,  miatt a MÁV-nak jelentős kára keletkezett.

A vasúttársaság a kártérítési keresetét 2010. december 16-án nyújtotta be a Mal Zrt. ellen a Fővárosi Törvényszéken, a 2011. május 11-én megtartott tárgyaláson a bíróság ideiglenes intézkedésként 100 millió forint megfizetésére kötelezte az alperes Mal Zrt.-t.

A Fővárosi Törvényszék 2012. december 15-én közbenső ítéletével megállapította a Mal Zrt. kártérítési felelősségét, a közbenső ítéletet - a Mal Zrt. által benyújtott fellebbezés után - a Fővárosi Ítélőtábla 2013. március 25-én helyben hagyta, ezzel a MÁV Zrt. jogosulttá vált vagyoni kára megtérítésének követelésére

A Fővárosi Törvényszék előtt a kártérítés összegéről 2014. szeptember 25-től folyik a per első fokon.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

HOZZÁSZÓLÁSOK