Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke.

A felszámoló LQD Pénzügyi és Gazdasági Szakértő Kft. pályázatot hirdetett az 1948-ban alapított Utasellátó Vállalat jogutódjaként működő, jelenleg felszámolás alatt lévő MÁV Utasellátó Zrt. Vasúttörténeti Parkban lévő vendéglátóhelyének értékesítésére - tudta meg a Napi. A Budapest, Tatai úti ingatlan alapterülete 128,5 négyzetméter, irányára nettó 12 millió forint, megvásárlására szeptember 11-ig lehet ajánlatot tenni. A terület, amelyen a felépítmény áll, a Vasúttörténeti Múzeum tulajdona. Az Utasellátó más értékesíthető vagyontárggyal nem rendelkezik.

Egy belvárosi ingatlan bérleti jogát az önkormányzat már korábban visszavette, emellett csak minimális értékű berendezési tárgyak és bútorok vannak a cég tulajdonában - mondta Szabó Tibor felszámolóbiztos.

A MÁV Zrt. többségi tulajdonában lévő, a felszámolás kezdetekor 137 millió forint jegyzett tőkével rendelkező MÁV Utasellátó 2007 novembere óta áll felszámolás alatt. Erre azért került sor, mivel a 2003-ban indult végelszámolási eljárása nem zárult le.

A háttérben a dolgozók által peresített követelések állnak, a bírósági eljárások még nem zárultak le, így azt sem lehet tudni pontosan, mekkora hitelezői követelésállománnyal kell számolni, az esetlegesen felmerülő munkabér-követelések ugyanis minden más kötelezettséget megelőznek - tette hozzá Szabó. A felszámolás elindulásakor a HVG 160 millió forintos adósságról számolt be, amely összegből a MÁV-é 15 millió, a fennmaradó rész pedig az adóhivatal követelése. A MÁV 2003-ban ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a cég veszteséges gazdálkodásával kapcsolatban, de az eljárás bűncselekmény hiányában lezárult, a felszámoló szerint utólag sem lehet bűncselekményre utaló nyomokat felfedezni.

Jelenleg a MÁV-Start Zrt. Utasellátó Központ üzemelteti a társaság tulajdonában lévő étkezőkocsikat, mind a nemzetközi, mind a belföldi járatokon, az étkezőkocsikon szerződéses partnerek végzik a szolgáltatást. A vállalat tájékoztatása szerint a nemzetközi gyakorlatot követve, külső vállalkozókkal költséghatékonyabban tudja ellátni a feladatot. A belföldi InterCity vonatokon 2003 óta végzik a tevékenységet külső cégek, a nemzetközi járatokon 2007 januárjától szolgáltat a pécsi Diacell Kft. Összességében az üzemeltetési jog átadásából adódó bevétel mintegy 100 millió forintot tesz ki, de a díjak az előző évi inflációs ráta mértékével, valamint a menetrendi változásokból adódó járatszám függvényében minden évben változtak - tájékoztatott a MÁV-Start sajtóosztálya.

Az állomásokon az utasellátást 1993 óta nagyobb részben a Resti Zrt. végzi és csak kisebb részben tartozik a MÁV Zrt. hatáskörébe - mondta lapunknak Sigulinszki Tibor szóvivő. A MÁV harminc évre, 2022. december 31-ig biztosított haszonélvezeti jogot a Resti Kft.-nek a legjelentősebb és legnagyobb forgalmú 200 vasútállomás több mint 50 ezer négyzetméternyi területére. Ezeken a helyszíneken kizárólagosságot is biztosított a Restinek egyes termékek (étel, ital, gyümölcs) forgalmazására. Az időközben zrt.-vé alakult Resti bérlői összesen 400 üzletet üzemeltetnek. A további vasútállomásokon, illetve a Resti érdekeltségi körébe tartozó állomásokon a kizárólagossági körbe nem tartozó tevékenységek esetében az üzletek bérlőivel 1993 után is közvetlenül szerződik a MÁV megbízásából a MÁV Vagyonkezelő Zrt. - fejtette ki Sigulinszki.