Három magyar cég is pénzt kap Brüsszeltől

A Horizont 2020 keretprogram kkv-támogató eszközének forrásaira kiírt pályázat legutóbbi fordulójában 24 ország 119 kis- és középvállalkozása nyert el támogatást - köztük három magyar cég.
Domokos László, 2017. október 19. csütörtök, 15:24

A most odaítélt támogatás az első szakaszban hivatott anyagi segítséget nyújtani a cégeknek ahhoz, hogy innovatív, piaci áttörést hozó termékhez, szolgáltatáshoz vagy eljáráshoz megvalósíthatósági tanulmányt készítsenek. A projektenként odaítélt 50 ezer euró összegű támogatáson felül a cégek vállalkozástámogatási szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, és háromnapos ingyenes üzleti tanácsadásban részesülhetnek.

Az Európai Bizottsághoz (EB) összesen 2079 olyan pályázat érkezett be a szeptember 6-i határidőig, amely megfelel a kiírásban foglalt feltételeknek. A pályázók közül támogatást elnyerő 119 kkv összesen 117 projekt megvalósításában működik közre (egy projektben több kkv is részt vehet) - közölte az EB.

A finanszírozásra érdemesnek ítélt projektek közül a legtöbb infokommunikációs technológiákkal (29) kapcsolatos, ezeket a közlekedési (16), illetve az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és hatékony energiarendszerek kialakítására irányuló projektek (15) követik a sorban.

A támogatást elnyerő cégek között 3 magyar kkv is található, melyek a következő témákban pályáztak innovatív projektekkel:

  • Aero Glass Kft. (Budapest): innovatív földi navigációs alkalmazás kifejlesztése,
  • Pentele Zrt. (Dunaújváros): a rovarkártevők elleni védelmet kovaföld felhasználásával költséghatékony módon biztosító megoldás a gabonafélék hosszú távú tárolására,
  • OptoForce Kft. (Tatabánya): tanuló robotok a feldolgozóiparban, a minőség és a hatékonyság javításának szolgálatában.

Azóta, hogy 2014. január 1-jén kezdetét vette a Horizont 2020 keretprogram, 2422 kkv kapott az innovációs ciklus első szakaszában támogatást.

A következő forduló határideje 2017. november 7.

HOZZÁSZÓLÁSOK