Felújítják a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) V. kerület, Vadász utca 23., valamint a Vadász utca 25. és Bajcsy-Zsilinszky út 52. szám közötti ingatlanegyüttesének irodáit. A belső felújítással A kategóriás irodaházzá alakítja át az épületet a közbeszerzésen nyertes konzorcium nettó 1,262 milliárd forintért. A meghívásos közbeszerzésen nem volt verseny, egyedül a West Hungária Bau Kft. (WHB) és az EB Hungary Invest Kft. alkotta konzorcium tett ajánlatot, és nyert is. (A szerződés előzetesen becsült értéke nettó nettó 1 milliárd 260 millió forint volt.) A cégekkel március végén már szerződést kötöttek - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A konzorciumtagok az elmúlt években sorra nyertek az állami és uniós pénzekből finanszírozott fejlesztésekre kiírt közbeszerzéseken. A Napi.hu összegyűjtötte a WHB és az EB Hungary győztes, jelentősebb értékű tendereit az uniós (TED) és a magyar közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmények alapján.

A WHB 2013-ban és eddig 2014-ben több mint 50 milliárd forint értékű építőipari munkát nyert el konzorciumtársaival együtt. A társaság volt az egyik kivitelezője az április 6-ai parlamenti választás előtt felavatott - majd bezárt - Várkert Bazár rekonstrukciójának. A cég a Swietelsky Magyarország Kft.-vel együtt tavaly januárban nyerte meg a Várgondnokság Nonprofit Kft. rekonstrukcióra kiírt közbeszerzését nettó 8,997 milliárd forintért. Ehhez a közelmúltban még 820 milliós megrendelést kaptak a műemléki rekonstrukciós és kiegészítő munkákra.

WHB nyertes közbeszerzései (2013-2014)
KiíróMunkaNyertesNettó vállalási ár (milliárd forint)
Várgondnokság Nonprofit Kft.Várkert bazár felújításaWest Hungária Bau Kft., Swietelsky Magyarország Kft.9,8*
Győri önkormányzatDunakapu tér felújítása, mélygarázs építéseWHB, Közgép Zrt., Strabag Kft.3,8
Nemzeti SportközpontokTüskecsarnok befejezése, uszodaépítésWHB, Swietelsky8,6
NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.Somogytúr és agglomerációja szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztító telep építéseWHB, Szabadics Közmű Zrt.2,86
Budakeszi önkormányzatszennyvíztisztító telep és -csatorna építéseWHB, Penta Kft., Euroaszfalt Kft.3,2
Délkelet-Alföldi hulladékgazdálkodási önkormányzati társuláshulladéklerakók rekultiválásaWHB, Közgép, Bácska Mérnöki Kft., Westberg Kft.3,9
Nyugat-Dunántúli hulladékgazdálkodási önkormányzati társuláshulladékgyűjtők, -szigetek, -válogató építéseWHB, Közgép1,7
Dánszentmiklós-Nyáregyháza szennyvizes társulásszennyvíztisztító telep fejlesztéseWHB, Penta Kft.1,4
Soproni Erzsébet Oktató Kórházépítési, szerelési munkákWHB, Fertődi Építő Zrt.2,6
Kaposmenti Hulladékgazdálkodási önkormányzati társuláshulladékkezelő, -átrakó építéseWHB, Geohidroterv Kft.4,1
Mindszenti önkormányzatszennyvízcsatorna építéseWHB, Betonútépítő Zrt., Probart Kft.3,0
Pannon Egyetem (Veszprém)épületfelújításWHB, Swietelsky, Vemév-Szer Kft.1,2
Tököl és térsége szennyvíztisztító önkormányzati társulásszennyvíztisztító korszerűsítéseWHB, Strabag-MML Kft.1,0
Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshulladékkezelő központok létesítéseWHB, Swietelsky3,4
Markusovszky kórház (Szombathely)épületépítésWHB, Swietelsky, Fertődi Építő Zrt.3,3
Mosonmagyaróvári Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulásszennyvíztisztító fejlesztéseWHB, EuroAszfalt Kft., Inwatech Kft., Strabag-MML2,5**
Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásjánossomorjai hulladékválogató- és kezelőmű építéseWHB, Közgép, Geohidroterv1,4 **
*kiegészítő munkával együtt, **2012-es döntés Forrás: TED

 

Milliárdos tulajdonos

Az egykor Győrből induló, a fideszes vezetésű városban többek közt térátépítést végző, korábban parkolóházat is építő WHB a budapesti CET kulturális központ kivitelezőjeként vált országosan ismertté. Az alapítója és többségi tulajdonosa Paár Attila milliárdos vállalkozó. Paár családjával együtt 2009-ben került fel a leggazdagabbakat összesítő országos listákra, 2013-ban a Napi.hu gondozásában megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadvány a 91. helyre sorolta mintegy 6,2 milliárd forintos vagyonnal az építőiparban és vendéglátásban érdekelt Paár családot. A Céginfo.hu adatai szerint a WHB-t 1997-ben győri székhellyel alapította Paár Attila, nettó árbevétele 1998-ban még 180 millió forint volt, 2009 és 2012 között évente tízmilliárd forint körüli, ám ennél 2013-ban, és az újabb megrendeléseit nézve 2014-ben feltételezhetően nagyobb forgalmat ért, illetve ér majd el. A WHB cégcsoport ma már teljes körű generálkivitelezési munkákat végez.

A fővárosi önkormányzat a Duna-parti Közraktárak épületegyüttes átépítésének és 25 éves üzemeltetésének beruházójaként a Porto Investment Hungary Kft.-t választotta ki közbeszerzésen, majd e cég kötött a generálkivitelezésre szerződést 2009 februárjában a West Hungária Bau Kft.-vel és a WHB Építő Kft.-vel 26,3 millió euróért (ez a jelenlegi árfolyamon már közel 8 milliárd forint).

A WHB a legnagyobb közbeszerzéseket elnyerő a Közgép Zrt.-vel és Strabag Kft.-vel együtt építi a győri Dunakapu téri mélygarázst és újítja fel a teret nettó 3,8 milliárd forintért.

A Nemzeti Sportközpontok tenderén, amit a lágymányosi Tüskecsarnok befejezésére és mellette egy uszodakomplexum megvalósítására írt ki, szintén a Swietelsky Magyarország Kft.-vel együtt nyert a WHB, valamint a Pannon Nívó Építő Zrt.-vel. A cégek nettó 8,6 milliárdért építhetnek, a beruházást magyar költségvetési pénzből finanszírozzák.

A WHB nagy értékű munkái többsége uniós támogatású, szennyvízkezelési, hulladékgazdálkodási és egészségügyi fejlesztéssel kapcsolatos projekt, többségük a nyugati országrészhez köthető, partnerei leggyakrabban a Közgép, a Swietelsky és a Strabag.

A WHB és kapcsolódó cégek (jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos)

Szárnyal az új közbeszerzési szereplő

Az energiahivatal felújítására kiválasztott másik cég, az EB Hungary Invest Kft. megrendelései is az elmúlt években szaporodtak meg igazán - ám ezek kisebb nagyságrendűek a WHB munkáinál. A 2004-ben alapított EB Hungary fő tevékenysége saját ingatlan adásvétele, de ingatlanfejlesztéssel és építéssel is foglalkozik. A cégadatok szerint az árbevétele három év alatt közel hétszeresére nőtt.

A legtöbb megbízást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től kapja, a vállalkozást ugyanis kiválasztották az MNV vagyoni körébe tartozó ingatlanok helyreállítási munkáinak elvégzésére: a cég 2013 decemberében hatodmagával nettó 9 milliárd forint keretösszegű (ahol esetenként 20-400 milliós megrendelést teljesíthetnek), míg 2011 októberében ötödmagával 2,25 milliárd forint keretösszegű munkák elvégzésére kiírt közbeszerzéseken nyert. Az állami vagyonkezelő 2011 októberében még egy nettó 750 millió forint keretű szerződést is kötött az EB Hungary-val és két társával a Budavári Palota támfalainak helyreállítására.

Az EB Hungary nagy értékű nyertes közbeszerzései (2011-2014)
KiíróMunkaNyertesNettó vállalási ár/keretösszeg (millió forint)
Kiving Kft. (MNV-cég)Klebelsberg Kastély veszélyelhárítási, állagmegóvási munkáiEB Hungary34,4
MNV Zrt.Ingatlanok helyreállítási munkái (2013. dec.)EB Hungary, Pécsi Építő Zrt., Nemes és Társai Kft., Confector Kft., Mega-Logistic Zrt., Cserkúti Generál Kft.9 000,0
MNV Zrt.Ingatlanok helyreállítási munkái (2011. okt.)EB Hungary, Pécsi Építő Zrt., Nemes és Társai Kft., Confector Kft., Reneszánsz Kőfaragó Zrt.2 250,0
MNV Zrt.Budai vár helyreállítási munkái (2011. okt.)EB Hungary, Confector Kft., Renovit Kft., Nemes és Társai Kft., Hérosz Zrt.-Hérosz Építő Kft.750,0
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.Vecsés, Üllő, Pilis, Cegléd állomások használatbavételi engedélyéhez szükséges hiánypótlási munkákEB Hungary54,6
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.Ferencváros-Vecsés vasúthoz kapcsolódóan átkelő építése, csomópont átépítéseEB Hungary109,4
Fővárosi önkormányzatVárosligeti Műjégpálya befejező munkát (3 db tender)EB Hungary191,4
Fővárosi önkormányzatMónosbéli Gyermekotthon főépület rekonstrukciójaEB Hungary124,1
Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Kft.Fonyódligeti Erzsébet-tábor felújításaEB Hungary129,3
Széchenyi Zsigmond Magyar Vadászati Múzeum (Hatvan)Grassalkovich-kastély restaurátori munkákEB Hungary149,4
Hatvani önkormányzatHatvany Lajos Múzeum épületfelújításEB Hungary208,9
Hatvani önkormányzatLombkorona és kerékpáros kalandpark kivitelezéseEB Hungary137,9
Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.
Szigligeti Alkotóház felújításaEB Hungay198,5
Forrás: TED, Közbeszerzési Értesítő

 

Az EB Hungary nettó árbevétele a 2009-es 89,4 millióról 2012-re 608,8 millió forintra bővült. A budapesti székhelyű, több vidéki telephelyet bejegyzett társaságot 2004-ben 3 millió forint jegyzett tőkével alapította Erdei Z. József és Búvár Attila. Búvár tavaly augusztusban kiszállt a cégből, ám két másik Erdeivel közös vállalkozásban jelenleg is érdekelt

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, vékony nyíl - cégjegyzésre jogosult)

Az EB Hungary nyerte el hirdetmény nélküli (nem nyilvános hirdetménnyel induló), tárgyalásos közbeszerzésen a fonyódligeti tábor felújítási munkáinak elvégzését - a tartalékkerettel együtt - nettó 136 millió forintért. Az eljárást a tábort kezelő, az igazságügyi tárca tulajdonában álló Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Kft. bonyolította le.

AZ EB Hungary jól teljesít Hatvanban is, az önkormányzattól három tenderen közel félmilliárdos kivitelezési munkát nyert el, két közbeszerzésen versenytársa sem akadt, míg a harmadikon még egy cég tett ajánlatot.

A fővárosi önkormányzattól is kapott megbízást az EB Hungary: a Városligeti Műjégpálya befejező munkáihoz kapcsolódóan 2012-2013-ban összesen nettó 191 millió forint értékben, továbbá a Szabadság tér közelében álló Bálnában (Közraktárak) pincei öltözők és raktárak kialakítására 17 millió forintért. A cég dolgozott, illetve dolgozik a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek a terézvárosi önkormányzatnak is.