BUX
38657

Hatalmas bővítés előtt az amerikai multi Magyarországon

Mintegy ezer fővel tervezi bővíteni egy éven belül az éppen egy éve megnyílt budapesti szolgáltató központját a GE – erről Shane Fitzsimons, a GE Global Operations alelnöke és Bjorn E. Bergabo, a GE Global Operations Európáért felelős ügyvezető igazgatója beszélt a Napi.hu-nak.

Dzindzisz Sztefan, 2015. február 13. péntek, 07:11

Egy éve nyitották meg a budapesti centrumot. Miért a magyar fővárosra esett a választás?

Shane Fitzsimons: A működésünk leegyszerűsítését és a GE ügyfélközpontúbbá tételét célzó globális stratégiánk részeként öt szolgáltató központ megnyitásáról döntöttünk a cég széles körű globális jelenlétét kiaknázva. Ennek jegyében elkezdtük keresni a lehetséges helyszíneket. Több tényező is szólt amellett, hogy Európán belül Magyarországra esett a választásunk: egyrészt van már itt úgymond történelmünk, hiszen az összes iparágunk jelen van az országban és több mint 13,500 - alkalmazottunk van, másrészt pedig az országban magasan képzett munkaerő áll rendelkezésre, amit bizonyít, hogy számos másik cég is itt működteti szolgáltatóközpontjait.

Pozitívum volt az is, hogy az itteni munkaerő megfelel a mi elvárásainknak: jó az oktatási rendszer, így a hozzánk jelentkezők beszélnek nyelveket és otthon vannak a pénzügyekben, az IT-ban, az ellátási láncok kezelésében, vagy akár az adózási kérdésekben is.

Milyen volt az első évük?

Shane Fitzsimons: Bár már az induláskor is nagyok voltak az elvárásaink, magunk is meglepődtünk, mennyire jól sikerült: a fejlődésünk például jóval gyorsabb, mint amilyet eleinte vártunk. 200 munkatárssal kezdtük meg a működésünket, és ma, egy évvel később, már több emeleten összesen 900 munkavállaló segíti a munkánkat a központban. A pozitív indulás egyébként nem csak a budapesti központra jellemző, hanem az összes egységünk jól működik, így összesen már 2000 fő dolgozik már a szolgáltató központokban: a kínai Pudongban, a mexikói Monterrey-ben, a szaúd-arábiai Rijádban, az egyesült államokbeli Cincinnatiben és természetesen Magyarországon.

Mi a különbség budapesti és a többi GE Globális Üzleti Szolgáltatóközpont között?

Shane Fitzsimons: Sok hasonlóság van, ráadásul ügyelünk arra, hogy minden régióban lehetőleg ugyanúgy végezzék a munkát - ezzel is segítve a cég működésének gördülékenységét. Összességében egyébként 81 országban készítünk fejlesztéseket, 94 különböző országból (ezen belül 38 európai országból) származó dolgozóval, a cél pedig, hogy a munka 60 százalékát ezekben a központokban készítsük, 40 százalékot pedig a maradék helyeken. Ezért is fontos, hogy ezek a központok hasonlóan fejlődjenek.

A különbségekről azt tudnám elmondani, hogy amíg a többi központnál képesek voltunk a mi filozófiánknak megfelelő úgymond nyitottabb munkaterületet létrehozni, addig ez Magyarországon kicsit nehezebben ment. Ennek megfelelően Budapesten például több irodát használunk, míg a többi központunkban inkább egybenyitott, nagy térségben dolgoznak a munkavállalók. Ez természetesen nem nagy probléma, de igyekszünk a magyar fővárosban is a többi helyen használt módszer felé nyitni. Kiemelném még a nyelvtudást is, hiszen amíg ez Budapesten könnyen áthidalható probléma, addig például a kínai központunkban nehéz olyan munkaerőt találni, amely beszéli a többi ázsiai nyelvet.

Milyen feladatokat végeznek a központban, hány országot szolgálnak ki?

Bjorn E. Bergabo: A budapesti központ mintegy 40 országot fed le, amibe Európa, Oroszország és a Közel-Kelet tartozik. A legtöbb munkánk eddig a pénzügyekhez kapcsolódott, így végzünk például számlázási feladatokat is, de mostanra már több kiszolgáló funkció, például az IT, a HR, a kereskedelem és az ellátási lánc területén is látunk el feladatokat.

Mik a jövőbeli tervek?

Shane Fitzsimons: Elsősorban folytatni kell az elkezdett utat: egyszerűbbé tenni a vállalatot a GE üzletágakat támogató multifunkcionális szolgáltató központok révén. Az első lépés az volt, hogy létrehozzuk a szükséges infrastruktúrát, amiben a szolgáltató központok kulcsszerepet játszottak. Most pedig azon dolgozunk, hogy a hatékonyabb működés érdekében hálózatba foglaljuk ezeket a központokat és a helyi gyárakat, hogy a tevékenységeinket globálisan és lokálisan is tudjuk kezelni, ne kelljen semmilyen feladatot sem kiszervezni.

Ez a változás, hogyan érinti majd a budapesti központot?

Shane Fitzsimons: Az első célunk az volt, hogy néhány év múlva ezren dolgozzanak itt, amiből 900-at már elértünk. Most már viszont azt szeretnénk, hogy egy éven belül megduplázzuk ezt a létszámot a magyar fővárosban működő szolgáltató központunkban.

Mikortól kezdődhet a munkaerő felvétele?

Bjorn E. Bergabo: Ez lényegében folyamatos, jelen pillanatban is keresünk munkaerőt az idei bővítés keretében. Ahogy eddig is, most is főképp pénzügyi szakértőket keresünk, de fogunk felvenni embereket a HR, az IT, az adózási és a kereskedelmi részlegünkbe is.

Mi jelent majd előnyt a jelentkezőknél?

Bjorn E. Bergabo: A legtöbben, ha szolgáltató központról hallanak, akkor úgy vélik, hogy ide főképp adminisztratív, alacsony képesítést igénylő munkaerőt várunk. De ez nem így van, a műszaki képzettségre és vezető képességre is szükség van, ahogy arra is számítunk, hogy a leendő munkatársainkban meglesz a megfelelő érdeklődés és nyitottság, ami segíti őket, hogy a különböző területek képviselőivel is együtt tudjanak dolgozni.

Ezen kívül természetesen előnyt jelent a tapasztalat, azaz ha korábban már dolgozott szolgáltató központban. Az angol nyelvtudás elkerülhetetlen követelmény, mivel a cégen belül ezen a nyelven kommunikálunk egymással, de ezen túl keresünk olyan munkaerőt is, akik néhány kevésbé beszélt nyelven is folyékonyan beszélnek.

Sokszínű magyarországi munkaerőbázisunk 65 százaléka nő, ahogy egyébként globálisan is 62 százalékot tesz ki a gyengébbik nem aránya. A legjobb dolgozókat akarjuk felvenni, így ki lehet jelenteni, hogy ez az arány nem lehet a véletlen műve - például a vezetőségünkben is hasonló az eloszlás.

Elég lesz a mostani épület az 1100 új dolgozónak?

Bjorn E. Bergabo: A Váci úti központunk mellett jelenleg is épül egy új ingatlan, amit mi fogunk használni. A tervek szerint már a nyáron odaköltöztetnénk az új embereket.

A növekedés után mekkora lesz a Budapest a többi központhoz képest?

Shane Fitzsimons: A tervünk szerint 2017-re 3 központ - az európai, az ázsiai és az egyesült államokbeli - kétezer fővel, a maradék kettő pedig ezer fővel működne. Ez a 8 ezer ember az elképzeléseink szerint le tudná fedni azt a 60 százalék munkát, amit korábban említettem.