Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tejtermékeknél -így az UHT és ESL tejektől kezdve a kefiren át a joghurtokig és a sajtokig - legalább 10 százalékos drágulás várható a következő hónapokban - várhatóan az összes élelmiszer-láncnál - kalkulál a portál.

A tejtermékek átvételi árát (tehát azt, amit a bolt fizeti a feldolgozónak) az utóbbi időben gyakorlatilag mindegyik hálózat megemelte, mivel kénytelen volt erre. A nemzetközi piacokon ugyanis olyan áremelkedés volt, hogy a termelők ott literenként már akár 30-35 forinttal is drágábban adhatták volna el a tejet, ahhoz képest, mintha a magyar felvásárlókkal üzleteltek volna. Míg Magyarországon 70 forint körül volt az átadási ár, az úgynevezett spot (azonnali) piacokon már a 110 forintot is megadják a vevők a tejért. Ez literenként egyelőre mintegy 10 forintos drágulást a boltok egyelőre nem hárították át a vevőkre.

A tejet egyelőre az menti, hogy általában a legolcsóbb literes tej az egyik olyan áru, amellyel be szokták húzni a vevőket a boltba. Kulcsfontosságú termék, így a láncok addig akcióznak, kitartanak vele, amíg tudnak.

Ez azonban csak ideig-óráig lesz így. "Az UHT, az ESL tej, a vaj és a sajtok esetében mindenképpen további áremelésekre lesz szükség, és arra számítunk, hogy ez végső soron valamennyire a polcokon is meg fog mutatkozni" -idézi a hvg.hu Mélykuti Tibort, a Tej Terméktanács elnökét.

Fordulat két év után

A tej átvételi ára egyébként az oroszországi embargó 2014-es bevezetése után kezdett csökkenni, akkor még 110 forint körül mozgott az árszint, de az Európában bennragadt mennyiség túlkínálathoz vezetett. A csökkenés üteme 2015-ben ugyan mérséklődött ugyan, de maradt a nyomott 80 forint körüli szint. Először az év első felében 65 forintig zuhant az árfolyam, ami már tényleg az a szint, amikor elértük a trend alját. Hamarosan el is indult az emelkedés, amit most elsősorban a kínai kereslet élénkülése hajt, és végső soron ez érkezik meg most a magyar boltok polcaira is, némi fáziskéséssel.

Januártól a baromfihús és a tojás mellett a friss tej áfája is 5 százalékra csökken, ez azonban nem érinti a feldolgozott termékeket, ahol az adóteher továbbra is 27 százalék marad.