Az magyar tulajdonban lévő Energreen Kft. beruházásában megvalósuló biogáz erőmű 1600 kilowatt teljesítményű lesz.

A tervek szerint az üzem az alapanyagokból évente 5,2 millió köbméter biogázt állít elő teljesen zárt rendszerben, amelyet gázmotoros kiserőműben hasznosít villamosenergia és hőenergia előállítására. A biogázból a gázmotoros kiserőmű évente közel 10,3 GWh zöldáramot állít elő, amely mellett hozzávetőlegesen 9,7 GWh hőenergia is keletkezik. A keletkező villamosenergiát a Mavir Zrt.-nek értékesítik.

A keletkező szilárd és folyékony végtermék mezőgazdasági területeken hasznosul biotrágyaként, kiváltva a műtrágya felhasználást. A tervek szerint az április végére elkészülő, majd idén ősztől energiát termelő beruházás révén évente 10 033 tonnával csökken az üvegház hatású gáz kibocsátása.

Ragoncza Ádám, a kivitelező Nawaro Kft. ügyvezetője elmondta, magyar fejlesztésű csúcstechnológiát alkalmaznak majd az új biogáz erőműben, amelynek erőssége, hogy szemben sok biogáz erőművel, állati trágya feldolgozására is alkalmas lesz. A 2-4 ember számára munkahelyet biztosító létesítmény üzemeltetőjének évi 300 millió forintos bevétele származhat az áramtermelésből, a beruházás pedig 7-8 év alatt térülhet meg az elnyert közel 50 százalékos támogatásnak köszönhetően.