A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A február végi határozat szerint a Fejér Megyei Bíróság a budapesti Etalon-Solvent Felszámoló és Vagyonkezelő Kft.-t bízta meg a Cerbona Trade Kft. felszámolásával. Ádám Beáta, a hitelezőkkel szemben több mint 5,7 milliárd forintos adósságot felhalmozó Cerbona Élelmiszeripari Zrt. felszámolását végző Agro-Alba  Zrt. munkatársa lapunknak elmondta, miután a 2009-ben létrehozott, 100 százalékban a Cerbona tulajdonában lévő Cerbona Trade kizárólag a tulajdonosa megbízásából végzett kereskedelmi feladatokat, sorsa már az anyacég felszámolásának tavalyi indulásakor megpecsételődött. Az üzletrészcsomagot a közelmúltban még 100 ezer forintért meghirdette a felszámoló, túladni azonban nem sikerült rajta.

A Cerbona Trade 30 dolgozót foglalkoztatva 2010-ben 288 millió forint nettó árbevétel mellett már 346,9 millió forintos üzemi veszteséget produkált. A társaság árbevétele tavaly tovább csökkent, s a dolgozók száma is megfeleződött, de úgy tudjuk, adóssága nem éri el a 100 millió forintot.

Ádám Beáta szerint a közeljövőben újabb két Cerbona-cég juthat a felszámolás sorsára: a Cerbona Gabona Kft. ellen már folyamatban van az eljárás, de erre a sorsra juthat  a Cerbona Karbantartó Kft. is. Arra ugyanakkor jó esély van, hogy több leányvállalat, például az Alba Kenyér Zrt., a jövőben önállóan működjön tovább.