Szabó Ferenc azt írta, a két tisztségviselő 12 év alatt összesen több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okozott a pénzintézetnek. A közlemény szerint a két nő egy Pest megyei takarékszövetkezet vezető tisztségviselőjeként dolgozott, a pénzintézet gazdasági tevékenységének szakmai irányítását kellett volna ellátniuk, a munkájukat azonban gyakran a szabályokkal szemben, a helyben kialakult gyakorlat alapján végezték.

A vád szerint a két tisztségviselő 2001 februárjától 2013 júliusáig több ponton megszegte a vagyongazdálkodás szabályait. A pénzintézet egy közbenső cége útján éveken keresztül összesen mintegy 60 millió forintot fizettek egy informatikai szolgáltatást nyújtó cégnek anélkül, hogy ténylegesen igénybe vették volna a szolgáltatást. Volt olyan is, hogy a pénzintézet kintlévőségeinek rendezésére megbíztak egy céget, amelynek teljesítés nélkül több mint hétmillió forintot utaltak át.

Az ügyészségi közleményben kitértek arra, az egyik vádlott a takarékszövetkezet képviselőjeként a saját, társa és munkatársaik részére több életbiztosítási szerződést kötött. A másik vádlott pedig ellenjegyezte ezeket, hogy az összesen 170 millió forintot kitevő biztosítási díjat éveken keresztül minden esetben a takarékszövetkezet fizesse meg.

Az egyik tisztségviselő a vád szerint 240 millió forint, társa 180 millió forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek a vagyongazdálkodási követelmények folyamatos megszegésével.

(Fotó: Pixabay.com)