Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KSH adatai szerint 2016. decemberében közel 53 milliárd forint értékben igényeltek Erzsébet-utalványt a különböző intézmények és a vállalkozások. Ez bő két és félszerese az előző év végi igénylésnek, ami akkor 20 milliárd forint volt.

Az adatokból kitűnik, hogy a nyugdíjasoknak juttatott 28 milliárdos utalványösszeget leszámítva a különféle intézmények és vállalkozások 25 milliárd forintnyi Erzsébet-utalványt adtak dolgozóiknak, ami negyedével több az egy évvel korábbi összegnél. Feltehetően a munkaadók igyekeztek kihasználni az utolsó kedvezményes adózású időszakot, hiszen 2017-től ez a lehetőség már megszűnt az utalvány juttatásában - állapítja meg a portál.

Az Erzsébet-utalványt birtoklóknak nem kellett sietniük a beváltással, hiszen a szabályok szerint a kibocsátást követő év végéig beválthatók, ennek ellenére az elfogadóhelyeken, a boltokban, vendéglőkben másfélszeresére nőtt a decemberi utalványos forgalom. Ez sem kevés, hiszen a 2015. év decemberének 17 és fél milliárdjáról 2016. decemberére bő 25 és fél milliárd forint fölé ugrott a bolti beváltás.

Nincs adat arról - nem is nagyon lehet -, hogy a nyugdíjasok milyen arányban váltották be 2016. decemberében a kapott utalványokat, de a Blokkk.com szerint könnyen feltételezhető, hogy az "átcsúsztatók" derékhadát ők alkothatták.

Várhatóan vissza fog szorulni

A 2017-ben közel 208 milliárd forintnyi utalvány igényeltek a kibocsátótól, a beváltás összege azonban csak 168 milliárd forint volt. Egy évvel korábban 155 milliárd forint volt az Erzsébet-utalvány kibocsátás, a felhasználás pedig 143 milliárd forint, tehát az átcsúszás akkor a következő évre negyede volt a 2016. évi 40 milliárd forintnak.

Idén is adnak a cégek utalványt, de a legnépszerűbb cafeteria elem a készpénz lesz 2017-ben önmagában az Erzsébet utalványokhoz kapcsolódó adókedvezmény megszűnése miatt alaposan megcsappanhatna a juttatási kedv. Előreláthatóan azonban a továbbra is erős munkaerőhiány közepette nem szívesen vonnak meg juttatásokat a cégek,

Egyértelmű ugyanakkor, hogy a 100 ezer forint kedvezményes készpénzjuttatás sok helyen kiszorítja az Erzsébet-utalványt. Készpénz hozzávetőleg akkora összegben adható olcsóbban, mint korábban az utalvány kedvezményesen.