A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény tájékoztató a következőképpen határozza meg az elvégzendő feladatot: a Miniszterelnökség tevékenységét segítő, ügyvédi tevékenységgel kiegészített, hivatalos közbeszerzési tanácsadói és lebonyolítói szolgáltatás. Az elvégzendő munka részletesebben: közbeszerzési eljárások teljes körű lebonyolítása, a közbeszerzések előkészítéséhez és lebonyolításához kapcsolódó tanácsadói feladatok, továbbá a megbízás végrehajtása.

A beszerzés indoklását idézzük: "A Miniszterelnökség feladat-, és hatásköre az eddigiekhez képest jelentősen kibővült a kormányátalakítás miatt. A minisztériumoktól és egyéb intézményektől átvett feladatokkal és forrásokkal, jelentős mennyiségű és speciális szakértelmet igénylő közbeszerzési igény jelentkezik 2015-ben a Miniszterelnökségnél. - A közbeszerzési dokumentumokból kiderül, hogy a tendert 2015 júniusában írta ki a Miniszterelnökség, a nyertessel 2015 augusztusában szerződtek, az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót azonban csak most, 2016 októberében tették közzé.

Tekintettel egyrészt a feladatellátás voluemenére, azok összetettségére és a szükséges, jogszabályokon alapuló közbeszerzési engedélyezési folyamatok időigényére, valamint arra, hogy a feladat folyamatosan ellátandó, új közbeszerzési eljárás alapján megkötendő megbízási szerződésig terjedő átmeneti időszakban az ajánlatkérő saját szakemberekkel csak korlátozottan tudja ellátni, mindig rendelkezésre álló ajánlatkérői kapacitás biztosítása pedig nem lehetséges, indokolt a gyorsított eljárás alkalmazása."

Mint a Napi.hu korábban megírta, júniusban 4,8 milliárdos tender részese volt az Ész-Ker Kft. A három részből álló, az uniós támogatásokhoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi tanácsadási feladatot a KFF-2016 Konzorcium nyerte. A konzorcium vezető tagja a SBGK Ügyvédi Iroda, míg tagjai a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, illetve az  Ész-Ker Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Az első rész ellenértéke 1 milliárd 920 millió, a második és a harmadik részé - egyenként - 1 milliárd 440 millió forint. A nyerteseknek - egyebek mellett - évi 600 minőség-ellenőrzési jelentést és tanúsítványt kell elkészíteniük, évente legalább 300 szabálytalansági eljárásban tanácsadás és jogorvoslati képviselet a feladatuk, de évi 250 közbeszerzési-jogi véleményt is kell készíteniük. Feladatuk még kézikönyvek, útmutatók, közlemények, tanulmányok és képzési anyagok készítése, továbbá képzések tartása is.

Ez év júliusában pedig egyetlen ajánlattevőként a KÖF 2016 konzorcium (amelynek vezetője az SBGK Ügyvédi Iroda, tagja pedig az "Ész-Ker" Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.) nyerte a Miniszterelnökség 669 millió forintos keretösszegű közbeszerzési tanácsadási tenderét. Közelebbről: 1500-2000 eljáráshoz kapcsolódó legalább 10-12 ezer ellenőrzési dokumentum (minőségellenőrzési jelentés, tanúsítvány, eredmény állásfoglalás, hiánypótlási felhívás, szerződésmódosításhoz állásfoglalás) tartalmára vonatkozó jogi/közbeszerzési tanácsadás a feladat ebben a közbeszerzésben.

Az Ész-Ker Kft. - a Céginfo.hu adatai szerint - 2003-ban alakult, a jegyzett tőkéje 3 millió forint. A tulajdonosa két ürömi lakóhelyű magyar magánszemély.