Így falja a pattogatott kukoricát a magyar

A Mogyi Kft. az idén a tavalyihoz hasonló, 24 milliárd forintot meghaladó árbevételre számít, ami több mint 200 millió termék értékesítését jelenti.
Szepesi Anita, 2017. november 26. vasárnap, 10:55

A Mogyi Magyarországon félezer alkalmazottal és 165 termelővel dolgozik együtt. A cégnek öt gyáregysége működik Magyarországon, 27 országban vannak jelen, ebből 7 országban - Romániában, Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban, Szerbiában, Montenegróban, Szlovákiában - saját leányvállalattal.  A nettó árbevétel 42 százaléka belföldi értékesítésből, 58 százaléka exportból származik - közölte az élelmiszeripari termékeket gyártó vállalat az MTI-vel.

A Mogyi pattogatni való kukorica kategóriában Európa egyik legnagyobb gyártója. A kukoricát saját termeltetési rendszerükön keresztül szerzik be, és a vetőmagtól az asztalra kerülésig saját kézben tartják a folyamatot. A cég összesen 2000 hektáron termeltet többféle kukoricát, köztük gömbpopcornt.

Nagy sikernek bizonyult a több mint 700 millió forintos költséggel kifejlesztett új termék, a tavaly piacra vitt karamell bevonatú pattogatott kukorica, amelynek alapja a gömbpopcorn. Ez a különleges kukoricafajta természetes módon pattog ki gömb alakúra. A termék több mint 23 országban kapható, és bevezetése óta már mintegy 250 millió forintos forgalmat generált.

Az újdonságnak számító snack két kontinens nemzetközi expóján is szakmai díjat nyert: a szeptemberi dubaji Yummex Expo Best Snack Innovation (Legjobb Snack Fejlesztés) díja után most Párizsban a Best Snack(Legjobb Snack) kategória díját nyerték el a márka képviselői.

A közlemény szerint a Mogyi Kft. a folyamatos terjeszkedés során a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő előállító üzemeket használ, és minden előállító üzemében saját laboratóriummal biztosítja a minőséget.

HOZZÁSZÓLÁSOK