Január 1-től 27-ről 5 százalékra csökken a baromfihús és a tojás áfája. Ez 17 százalékos árcsökkenést jelent elméletileg. Az Aldi keddi közleménye szerint a boltlánc minden érintett termék bruttó árát 22 százalékkal csökkenti. A cég azt ígéri, hogy az árcsökkenést hosszabb távon fenntartja, azaz nem csak akciózásról van szó.

Idén tavasszal, miután kiderült, hogy 2017-től mérséklődik a tojás- és a baromfiáfa, Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke azt mondta, hogy az áfacsökkentés eredményeként élénkülhet a forgalom és fehéredhet az ágazat. Az elnök akkor azt is elmondta, a baromfihúsok forgalma éves szinten 5-10 százalékkal növekedhet a lépés eredményeként és a számítások szerint a fogyasztói árak mintegy 20 százalékkal csökkenhetnek.