Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hagyományosan a legnagyobb értékben építőipari közbeszerzéseken költik el a legtöbb pénzt az állami és európai uniós forrásokat felhasználó szervezetek. A tavaly zárult uniós költségvetési időszak felhalmozódott forrásai két évig, azaz idén december végéig számolhatók el, ezt tükrözi a tavaly és az idén év elején kiírt közbeszerzések darabszámának növekedése is.

Jelenleg 75  építőipari, ezen belül egy közműfejlesztési és 24 út- és mélyépítési tender pályázható - azaz még nem járt le az ajánlattételi, illetve a részvételi jelentkezési határideje - a magyarországi vállalkozásoknak - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portál (KHF.hu) adataiból. Ez több milliárd forint elnyerhető munkát jelent az építőipari és az iparághoz kapcsolódó cégeknek - a folyamatban lévő tenderek közül húsz eljárásnál határozták meg az ajánlatkérők a beszerzés előzetesen becsült értékét, ezek összege közel hatmilliárd forint. A folyamatban lévő építőipari eljárások közel 60 százalékát uniós forrásból finanszírozzák, azaz javarészt ez mozgatja az építőipart - mondta lapunknak Földes Péter, a KHF.hu vezetője. (A portált a Dolphio Technologies Kft. fejleszti és üzemelteti.) A 2007-2013-as fejlesztési ciklusban elnyert pályázatokhoz kapcsolódó közbeszerzések még nem pörögtek ki teljesen, és várhatóan hamarosan már az új fejlesztési ciklushoz kapcsolódó közbeszerzések is meg fognak jelenni - tette hozzá a szakember. Így folyamatosak a pályázati lehetőségek a vállalkozásoknak.

A legtöbb folyamatban lévő eljárást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (5 darab) és a Fővárosi Vízművek Zrt. (4 darab) hirdette meg. A legnagyobb értékű építőiparhoz kapcsolódó tender a Fővárosi Vízművek villamos szerelési munkák elvégzésére kiírt eljárása, nettó 1,8 milliárd forintért - derül ki a KHF.hu összesítéséből. A tender nyerteseivel - legfeljebb tíz ajánlattevővel - négy évre kötnek keretmegállapodást, akiknek Budapesten és agglomerációjában kell elvégezni az általános épületvillamossági munkákat, a kis- és középfeszültségű technológiai szereléseket. Az épületvillamossági munkákra évi 30 milliós, míg a kis- és középfeszültségű szerelések elvégzésére pályázóknak évi 50 millió forintos nettó árbevétellel kell rendelkezniük. A tenderen a vállalkozások március 12-ig tehetnek ajánlatot.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bitumen termékek vásárlására kiírt közbeszerzésén szintén több ajánlattevővel köt majd szerződést, amelyek előzetesen becsült értéke nettó 955 millió forint.

A MÁV-Start Zrt. rugók szállítására keres vállalkozókat nettó 199 millió forint keretösszegben.

A fővárosi önkormányzat szintén uniós támogatás felhasználásával korszerűsíti a Városháza világítási rendszerét (Városház utca 9-11.) nettó 108 millió forintért cserélné ki a meglévő fényforrásokat LED-es világítótestekre. Itt március 3-ig lehet pályázni.

Mórahalom az "Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz a Homokháti Kistérségben" elnevezésű projekt megvalósítására keres építőipari céget, nettó 260 millió forintért. A munka része belvízelvezető vezeték építése, műtárgy felújítás, tolózár akna tervezése és kivitelezése. Az ajánlatokat március 16-ig lehet benyújtani.

Földmunkák elvégzésére lehet pályázni a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eljárásán, mégpedig az M85-ös gyorsforgalmi út Csorna elkerülő II. ütemének régészeti feltárásához kapcsolódó gépi- és kézi földmunkákra. A szerződés előzetesen becsült értéke nettó 120 millió forint; az ajánlattételi határidő március 3-án jár le.

Néhány folyamatban lévő közbeszerzés
KiíróBeszerzésAjánlattételi, részvételi határidőBecsült szerződéses összeg (Ft)IparágEU-támogatással
Fővárosi Vízművek Zrt.Villamos szerelési munkák elvégzéseMárc. 12.1 800 000 000
Építőipari munkáknem
Magyar Közút Nonprofit Zrt.Bitumen termékek beszerzése
Márc. 18.955 500 000
Építőipari termékeknem
Közép-Tisza-vidéki Vízügyi IgazgatóságZagyva parti árvízvédelmi töltés és támfal helyreállítására a vasúti híd és a Dr. Sebestyén Gyula körúti híd közöttFebr. 27.304 926 393
Építőipari munkáknem
Gyula Város ÖnkormányzataA gyulai Almásy-kastély látogatóközpont befejező munkáiMárc. 6.286 120 941
Építőipari munkákigen
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő ZrtLepsény - Szántód-Kőröshegy vasúti vonalszakasz kiegészítő munkáiMárc. 3.265 597 938
Út-, mélyépítés; Építőipari munkákigen
Mórahalom Városi Önkormányzat"Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz a Homokháti Kistérségben" építési beruházásMárc. 16.260 000 000
Út-, mélyépítés; Építőipari munkáknem
Kaposvár Megyei Jogú Város ÖnkormányzataLámpatestek cseréjeFebr. 27.240 341 943
Építőipari munkákigen
Tourist-Art Nonprofit Kft.Nemzetközi iparművészeti alkotóház kivitelezéséreMárc. 9.239 805 462
Építőipari munkákigen
Országos Rendőr-főkapitányságÁramellátó rendszerek rekonstrukciójaMárc. 11.217 009 788
Építőipari munkákigen
Hajdúnánási Építő és Szolgáltató Kft.Interaktív ház kiépítéseMárc. 13.206 347 740
Építőipari munkákigen
BelügyminisztériumBevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomás épületánek kivitelezéseMárc. 31.199 947 880
Építőipari munkáknem
MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.Rugók szállítása
Márc. 2.199 000 000
építőipari termékeknem
Petz Aladár Megyei Oktató KórházEnergetikai korszerűsítés napelemes kiserőművekkelMárc. 12.142 425 197
Építőipari munkákigen
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő ZrtAz M85-ös Csorna elkerülő II. ütem régészeti feltárás gépi- és kézi földmunkáiMárc. 3.120 000 000
Építőipari munkákigen
Budapest Főváros ÖnkormányzataVárosháza világítási rendszerének energiatakarékos átalakításaMárc. 3.107 751 700
Építőipari munkákigen
Forrás: KHF.hu