Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közoktatásban tanuló fiatalok számára egyértelműen az angol és a német a leginkább tanult nyelv - mondta Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke a rádióban. A nyelvoktatás árai között jelentős különbségek vannak.

Ha valaki magánórát vesz egy tapasztalt nyelvtanártól, az jellemzően 3-3,5 ezer forintba kerül, de akár ötezer is lehet óránként. Nem ritka, hogy két-három diák együtt jár.

A nyelviskolák csoportos órái ezer forint körüli összegbe kerülnek - mondta Rozgonyi. Ennél vannak lényegesen olcsóbb kurzusok is, de a Nyelvtudásért Egyesület elnöke azt javasolja, a választásnál legyünk körültekintőek. Fontos, hogy a nyelvtanárnak megfelelő referenciái, a nyelviskolának pedig minőségi garanciái legyenek.

Kisebb méretű csoportban általában hatékonyabb az oktatás, de jól felkészült, módszertanilag képzett tanár esetében 10-12 fős csoportban is jól lehet haladni.

Egy nyelvtanár felkészültsége könnyen kiderül, érdemes megkérdezni a gyereket az óra tartalmáról és az otthonra kapott feladatokról. Ezek tükrözik, hogy valóban a diák tanulására épülnek-e a nyelvórák. Nyelviskola esetén azonban csak jóval később derül ki az eredményesség, ezért annak kiválasztásánál a referenciákon kívül az ismerősök véleménye is meghatározó lehet - tette hozzá a Nyelvtudásért Egyesület elnöke.