Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A megszüntetésre ítélt hatóság honlapján fellelhető dokumentum szerint a vizsgálatok célja többek közt, hogy érvényesüljenek a munkavállalók alapvető jogai, rendezett legyen a munkaviszonyuk, csökkenjen a jogkövető vállalkozások versenyhátránya, ezzel is segítve a munkahelyek megtartását, illetve az új, adózó munkahelyek létesítését. Az ellenőrzésekkel azt is el akarják érni, hogy egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények között dolgozhassanak a munkavállalók.

Jövő év márciusa és áprilisa között a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatok szabályokat fogják ellenőrizni , főképp azokat a szektorokat, ahol az elmúlt időszakban nem voltak ez irányú vizsgálatok. A fő cél egyébként az lesz, hogy a munkaügyi hatóság az úgynevezett atipikus foglalkoztatással érintett, az általánosnál kiszolgáltatottabb helyzetben lévő munkavállalók foglalkoztatásának helyzetéről, illetve a vonatkozó szabályok érvényesüléséről reprezentatív adatokat szerezzen. (A munkaügyi bírság összege a 30 ezertől a 20 millió forintig terjedhet egyébként.)

Ezt követően június-júliusban várható a következő nagy célvizsgálat, ekkor a foglalkoztatásra vonatkozó alapvető szabályok betartását ellenőrzik. Azt egyelőre még nem tudni, hogy hány helyre vonulnak majd ki a hatóság szakemberei, mivel az a humán és anyagi forrásoktól is függ - éppen ezért erről, az ellenőrzés-sorozat megkezdésekor döntenek majd.

Októberben és novemberben a szabadságokkal kapcsolatos szabályok betartására figyelnek majd, főképp arra, hogy betartják-e a munkaadók a munka törvénykönyvében bekövetkező 2012-es változásokat. (A jogszabály itt olvasható.)

A munkavédelmisek sem pihennek

Ami a munkavédelmet illeti, az első nagyobb, összehangolt akcióra a második negyedévig kell várni, ekkor végzik ugyanis a faipari tevékenységek célvizsgálatát.

Az NMH szerint a főképp a veszélyforrások vizsgálatára kiterjedő ellenőrzésre azért van szükség, mert a faipari technológiák hiányosságai miatt jellemzőek a csonkolásos munkabalesetek.

A harmadik negyedévben a biológiai kóroki tényezők okozta fertőzéseket és megbetegedéseket előznék meg egy célvizsgálattal, miután tavaly és idén jelentősen megnőtt az egészségügyi és mezőgazdasági ágazatból bejelentett foglalkozási eredetű fertőző megbetegedések száma.

A negyedik negyedévre maradt a bányászat munka-egészségügyi célvizsgálata. Ennek szükségességét azzal magyarázza a hatóság, hogy az e fajta munka során számos egészségkárosító kockázattal, baleseti veszélyforrással, illetve esetenként előre nem látott veszélyek megjelenésével is számolni kell.

Fontos kiemelni, hogy a hatóság ezen felül is fog vizsgálatokat folytatni: mint írják, a munkavédelmet érintő változások, rendkívüli események vagy körülmények (pl. súlyos munkabalesetek növekedése, a munkabaleseti és foglalkozási megbetegedések trendjének változása, egyes ágazatokban bekövetkező kedvezőtlen változások, extrém időjárási körülmények, jogszabályváltozás stb.) miatt az ellenőrzési terven felül akcióellenőrzést rendelhetnek el.