November elejétől az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti metróvonal-szakasz lezárása idején az M3-as metró munkanapokon az első hajnali járatindulástól 20.30-ig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik. Esténként, 20.30 után, valamint szombaton és vasárnap egész nap a metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár.

A metrópótló buszok 1-2 éves, magas komfortfokozatú csuklós buszok lesznek. A számítások szerint a beállított hatvan busz a metró utasforgalmának legfeljebb a 60-70 százalékát tudja elszállítani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója. A többi utasnak a 12-es és 14-es villamos vonalát erősítik meg, hosszabb kocsikkal és gyakrabban fog közlekedni ez a járat.

Lesznek ráhordó járatsűrítések is, és alternatív útvonalakat kínálnak majd az utasoknak. Példaként említette a szentendrei HÉV-ről eddig az Árpád hídon át 3-as metróhoz érkezőket, akiket mostantól arra kérnek, hogy utazzanak tovább a HÉV-vel a Margit hídig vagy a Batthyány térig, és onnan folytassák útjukat a város más pontjai felé.

A föld alatti közlekedés gyorsabb a buszosnál, így hiába lesznek buszsávok, az eljutási idő 10-15 perccel növekszik majd a térségben - figyelmeztett Bolla.

A BKK működtet egy, az M3 felújításáról szóló honlapot, ezen szerepelnek az új, megerősített járatok, és az útvonaltervező is úgy működik majd, hogy figyelembe veszi a metrópótlást.