Egyedüli ajánlattevőként az Egyesült Nemzeti Koporsógyártó Konzorcium nyerte meg a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. koporsótenderét, a két évre szóló szerződés értéke nettó 165,8 millió forint - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben (Tenders Electronic Daily, TED) megjelent hirdetményből. A nyíregyházi székhelyű, nemzeti koporsógyártó konzorciumot két cég alkotja, a nyíradonyi Karsol Kegyeleti Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.-t és a nyíregyházi Keletfa Faipari és Kegyeleti Terméket Gyártó Kft.-t.

A BTI júniusban hirdette meg nyílt közbeszerzését, évente 1745 darab (a mennyiség 50 százalékkal bővülhet) különféle típusú koporsó szállítására. A szerződés hatályba lépésekor a nyertes ajánlattevőnek már 246 darabos kezdőkészletet és a bemutatótermi mintadarabokat le kellett leszállítania a BTI-nek a Kozma utcai Új Köztemetőhöz. A konzorciumnak nem akadt versenytársa, az eljárás eredményéről október 24-én döntöttek. A nyertes egy évre nettó 83,9 milliós árajánlatot tett, a két éves szerződés értéke így ennek duplája.

Nemzeti nélkül is megy

A nyíradonyi Karsol Kft. októberben még egy közbeszerzést megnyert, szintén egyedüli pályázóként, de konzorciumtárs nélkül: a Vas Megyei Temetkezési Kft. 2500 darabos (ami 40 százalékkal növelhető mennyiség) koporsóbeszerzését. A szerződés előzetesen becsült értéke nettó 130 millió forint volt, a nyertes árajánlata 129 695 600 forint. A megállapodás 2013 december elejétől 2017 november végéig hatályos - derül ki a közbeszerzési tájékoztatóból. Ebből az is kiderül, hogy a Karsol egy alvállalkozót is bevon majd a teljesítésbe, mégpedig koporsógyártásra, nettó 25,9 millióért.

A Karsol Kft. a Céginfo.hu adatai szerint jelenleg 111 főt foglalkoztat, a nettó árbevétele tavaly 1,234 milliárd forint volt, amiből 561 millió exportértékesítésből származott, az adózott eredménye 109 millió forint volt. A céget 2003-ban alapította Balog Károly és Kőrösi Zsolt, akik tulajdonos-ügyvezetői a társaságnak, amelynek kötelezettségállománya 2012 végén meghaladta a 420 millió forintot. A Karsol 2006 óta több száz millió forintot fordított fejlesztésekre, melyekhez uniós támogatást is elnyert.

Balog Károly korábbi munkahelye az a Keletfa Kft. volt, amellyel a Karsol - Egyesült Nemzeti Koporsógyártó Konzorcium néven - megnyerte e BTI közbeszerzését: 1995-től 2003-ig ügyvezető igazgatója volt. Balog az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület alelnöke a Magyar Temetkezési Kellékgyártók és Forgalmazók Egyesületének delegáltjaként, amely szervezetnek 2010-től elnöke.

Koporsó és gasztronómia

Karsol néven működik a tulajdonos-ügyvezetők egy másik cége is, a nyíradonyi székhelyű, debreceni fióktelepet fenntartó Karsol Gasztronómia Kft. A debreceni fióktelep nem más mint Debrecen ismert "luxusétterme", a Piac utca 23. szám alatti Ikon. (Az Ikonétteremben látta vendégül például tavaly decemberben Kósa Lajos polgármester Václav Klaus cseh köztársasági elnököt.) A Piac utca 23. szám alatti helyiségek önkormányzati tulajdonban vannak, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. érdekeltségében lévő Cívis Ház Zrt. adja bérbe. A Karsol Gasztronómia Kft.-t 2011 novemberében jegyezte be a cégbíróság, 2012-ben a nettó árbevétele 50,5 millió forint volt, a vesztesége mintegy 48 millió, a tartozásai 141 millió forintra rúgtak év végén.

Adatokért, nagyobb méretért kattintson az ábrára!