BUX
38657

Ismétlésre készül a Raiffeisen

A hazai bankszektor teljesítménye beleillik abba a közép-kelet-európai helyzetbe, ahol a gazdasági társadalmi folyamatok révén bővül a fogyasztás és növekszik a gazdasági aktivitás - kommentálta Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója a pénzintézet kiváló 2005-ös eredményeit.

Nagy László Nándor, 2006. április 4. kedd, 12:41

A bank konszolidált mérlegfőösszege 18 százalékkal 1200 milliárd forintra nőtt, az adózott eredmény pedig 18,39 milliárd forint volt, ami 22 százalékos növekedést jelent. 2006-ról szólva a bankvezér elmondta, minimum 20 százalékos növekedést várnak, s ez vonatkozik az eredménytervekre is. Felcsuti szerint az idén is megismételhető a lakossági hiteldinamika tavalyi 50 százaléka feletti növekedés. Álláspontja szerint ugyanis az első negyedévi - választások miatti - átmeneti lassulás után mind a hitelek, mind a szolgáltatások iránti kereslet is fokozódni fog.

A bankár úgy vélte, a választások kimenetelétől függetlenül megkerülhetetlen az államháztartás konszolidációja, szerinte minden politikai erő megnyilatkozásából látszik, hogy tényleg készülnek ilyen intézkedésekre. A választási kampányban elhangzott ígéreteket nem igazán lehet komolyan venni - zárta szavait a vezérigazgató.