Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mint ismert, a kereskedelmi bankoknak péntekig kellett jelezniük, hogy kkv-hitelállományuk mekkora részével pályáznak a jegybank által felajánlott 0 százalékos refinanszírozási forrásra. Az I. pillérben 250 milliárd forintos keretet hirdettek meg hitelfolyosításra (hitelmegújításra és hitelkiváltásra), míg hasonló keret szolgálna a kkv-k devizahiteleinek forintra cserélésére. Komoly kérdés, hogy a hitelprogram vajon mennyiben segíti ténylegesen a gazdaságot, hiszen ahhoz az kellene, hogy a felajánlott keret mind nagyobb részét beruházásokra fordítsák a cégek. Balog Ádám jegybanki alelnök korábban jelezte, maga az MNB is úgy számol, hogy a forrásnak maximum 60 százaléka hitelkiváltásra fordítódik majd.

750 milliárdra emelték a keretet

Matolcsy György igen intenzívnek nevezte a tárgyalásokat, amelyek a program meghirdetése után a bankok és ügyfeleik, valamint a bankok és a jegybank között zajlottak. Ennek eredményeképp az eredetileg meghirdetett kétszer 250 milliárd forintos forrást a bankok mindkét pillérben túligényelték. Az első pillérben háromszoros volt a túljegyzés, mintegy 750 milliárdos összegre érkezett igény, míg a hitelkiváltásra 500 milliárdot meghaladó igény érkezett. Ezért az MNB Monetáris Tanáca az eredeti hitelkeretet 50 százalékban megemelte, méghozzá a két pillér esetében 70/30 százalékos arányban történt az emelés. Így az első pillérben 425, míg hitelkiváltásra 250 millárd forint helyett 325 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Az MNB szerint a megemelt keretek már érdemi növekedést hozhatnak a kkv-hiteleknél. A megemelt keret ugyanis a teljes kkv-hitelállomány 21 százalékát jelenti, ám a beruházási hitelek tekintetében a keret több, mint 34 százalékos arányt képvisel majd. A Monetáris Tanács megítélése szerint a makrogazdasági adatok is lehetővé tették a keretnövekedést, a növekedési fordulatot így a jegybank most egy hitelezési fordulattal tudja segíteni - mondta Matolcsy.

A vártnál több bank vesz részt

Az előzetes tervek kétharmados részvételről szóltak, ám a végleges adatok szerint 40 partnerből 36 vesz részt a programban. Ezt Matolcsy részben annak tudta be, hogy a pénzintézetek vállalati ügyfelei komoly érdeklődést mutattak a program iránt. A megemelt keretösszeg a banki igények 90 százalékának kielégítésére elegendő az I. pillérben, míg a hitelkiváltás terén még ennél is magasabb az arány.

Növelheti a GDP-t

A hitelprogram a mostani elképzelések szerint 0,2-0,5 százalékos GDP-bővülést hozhat, ha az összes forrás beruházásokra fordítódna, akkor ez az arány 1,2 százalékos növekedést hozhatna a GDP-ben. A bankokat a mai napon értesíti ki az MNB a pontos keretekről - mondta Balog Ádám alelnök.

Nagy Márton ügyvezető igazgató szerint az első pillér 425 milliárd forintos keretének 40-50 százaléka, 150-200 milliárd forint lehet az, amely valóban beruházásra mehet majd - ezzel számolva alakult ki a 0,2-0,5 százalékos GDP-növekedésre vonatkozó prognózis. A keretösszeg zárt, az első két pillérben már csak lebonyolítási kérdések lehetnek nyitva, de ez nem zavarja majd azt, hogy a program hétfőtől el tudjon indulni.

Matolcsy nem lepődne meg

A feltételek adottak: a maximális kamat és garanciadíj mérték 2,5 százalékos lesz. Matolcsy György nem lenne meglepve amiatt, ha a bankok a jó ügyfelekért folyó versenyben akár a 2,5 százalék alatti szinten is hajlandóak lennének finanszírozási ajánlatot adni a vállalkozásoknak.

Azt, hogy a bankok nyilvánosságra hozzák-e, mekkora keretet kapnak, azt az MNB nem akarja helyettük eldönteni, az adott bank üzleti döntése ez. Nagy Márton jelezte: 4 bank volt az, amelyik az első pillérben nem kapta meg a teljes igényelt összeget, míg a hitelkiváltásnál egyetlen pénzintézet nem kapta meg a teljes igényelt kvótát, miután az igény teljesen elvitte volna az arányokat.

A program esetleges további folytatásának komoly esélye van azt követően, hogy ilyen túljegyzés történt - jelezte Matolcsy György.