A "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" (GINOP 2.1.1) című felhívás a tudásintenzív és innovatív vállalkozások házon belüli, prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatás fejlesztésének támogatására biztosít forrást, legalább a prototípus vagy demonstrációs fázis eléréséig, illetve esetenként azon túl, a piacra lépésig.

A felhívás teljes keretösszege 2015-ben és 2016-ban 60 milliárd forint, melyet akár 20 százalékkal is megemelhetnek. A most közzétett döntés keretében 247 projekt megvalósítása kezdődhet meg, melyek esetében a megítélt támogatás összértéke mintegy 68 milliárd forint, a projektek összköltsége pedig meghaladja a 128 milliárd forintot.

A nyertesek között van például a Balatoni Hajózási Zrt., amely egy mobil lágyiszap eltávolító- és víztelenítő technológia, valamint berendezés prototípusának kifejlesztésére nyert el mintegy 176 millió forintot kapott. Volt olyan cég, amely 322 milliót nyert el egy élelmiszeripari olajszűrő berendezés kifejlesztésére, míg egy másik közel 143 milliót egy felhőalapú nyelvvizsgafejlesztésre. A támogatások sokszínűségét mutatja, hogy lombtrágya fejlesztésre is jutott 325 millió forint.

Jól járt a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft. is, amely 595 milliót kapott egy "világpiaci újdonságnak számító, az eddigi megoldásoknál két nagyságrenddel nagyobb térfogatban működő és egy nagyságrenddel gyorsabb 3Ds lézerpásztázó mikroszkóp, és 4 további exportképes termék kifejlesztésére kutatási és humán diagnosztikai célra".

Ezzel a támogatási összeggel azonban még a csúcsközelben sincs a Femtonics, hiszen többen közel 1 milliárd forintot kaptak. A legtöbbet, egészen pontosan 997 426 362 forint a SW Umwelttechnik Magyarország Építőelemgyár Korlátolt Felelősségű Társaság kapta, mégpedig "Az SW Umwelttechnik Magyarország Kft. alsózsolcai telephelyén térburkolatok innovációs fejlesztése" céllal - olvasható a NKFH honlapján.

A támogatást nyert projektek teljes listája itt érhető el.