Növekedett az új cégek száma a tavalyi év azonos időszakához mérten. 2011 óta folyamatosan csökken a cégalapítások száma, így a tavalyi első hat hónaphoz képest mért 5,9 százalékos emelkedés bizakodásra adhat okot. Bár a mostani javulás kétségkívül pozitív, mértéke mégis eltörpül a korábbi éveket jellemző visszaesésekhez képest - írja közleményében a Bisnode.

2010-ben még rekordszámú, közel 50 ezer cég alakult éves szinten, ezt 20 százalékos visszaesés követte 2011-ben. Úgy tűnik, évi 25 ezer új céggel elértük a mélypontot 2015-ben. Ha az első félévi cégalapításokat nézzük, 2014 és 2015 között tapasztalhattunk jelentős - 22,4 százalékos - mérséklődést, ami 10 százalékponttal meghaladta a 2013 és 2014 közötti visszaesést. Ezek fényében az, hogy sikerült megfordítani a tendenciát és 6 százalék közeli növekedést elérni - kiemelkedő eredménynek számít. (Az idei első félévben 13 338 új céget alapítottak.)

Stabilabb cégekkel számolhatunk

A működő cégek száma továbbra is csökken, de még így is, valamivel több mint 522 ezer működő vállalkozást tartottak nyilván Magyarországon az első félév végén. A 2013-as csúcs óta csaknem negyvenezerrel esett vissza a vállalkozások száma, de ez  is bőven meghaladja a válság előtti időszak 480 ezer körüli értékét. Továbbra is magas a cégtörlések száma, a 2015-ös 52 ezret meghaladó az idei év első félévében további közel 26 ezer céget szüntettek meg.

Egyrészt a cégalapítások növekvő számának, másrészt az újonnan kezdeményezett megszüntetési eljárások visszaesésének köszönhető a 2015 második felétől tapasztalható lassulás a cégszámok csökkenésében - emelte ki Keleti József a Bisnode országigazgatója. Várhatóan ez a tendencia folytatódni fog az idei év második felében, illetve 2017 folyamán is, melynek eredményeként a magyar gazdaságban nagyobb fajsúllyal lesznek jelen a stabilabb vállalkozások.

Műszaki és építőipari cégeket alapítottak a legtöbbet

2016 első hat hónapjában alakult cégek közül a legtöbb a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységű, illetve építőipari társaságok közül került ki. Ezekben az ágazatokban az új cégek száma megközelítette az 1650-et, vagyis közel minden negyedik idén alapított vállalkozás e két tevékenység valamelyikét választotta főtevékenységként. Érdekesség még, hogy ugyancsak az idei év első felét vizsgálva a nagy- és kiskereskedelem után ebben a két iparágban szűnt meg a legtöbb vállalkozás.