Az elmúlt években nem bonyolított le nagy volumenű központosított autóbeszerzést a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), most azonban nettó hatmilliárd forint keretösszegű felhívást tett közzé - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő (KHF.hu.) adataiból.

A szervezet 2011 tavaszán közzétett ugyan egy négymilliárdos személyautók és egy hárommilliárdos terepjárók, haszongépjárművek szállítására szóló tendert, de ezeket három hónappal később lefújták, nem hirdettek eredményt. Majd 2013 szeptember végén a KEF bejelentette, hogy két év alatt 8 milliárd forintos beszerzési keretet nyit meg, amit opcionálisan lehívhatnak olyan intézmények, amelyek közfeladatot látnak el, és elöregedett járműparkjuk cserére szorul. Hogy ebből az elmúlt időszakban mennyit hívtak le, és milyen autókat vásároltak, nem derül ki a főigazgatóság honlapjáról.

A KEF legutóbb 2015 májusában vásárolt új autókat a miniszterek és államtitkárok számára (nettó 430,7 millió forintért 42 autót a Porsche Hungaria Kft.-tól.) A kormányzati autókat 2011-ben és 2014-ben is beszereztek, valamint Magyarország soros uniós elnöksége idején vettek, illetve béreltek nagyobb mennyiségben járműveket, de ezek összértéke elmaradt hatmilliárd forinttól.

A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó szervezetek számára rendelhető autós keretszerződések mára - a KEF honlapján közzétett adatok szerint - kifutottak. Idén április elején az alábbi járművek voltak még elérhetők a több évvel korábban kötött, de a keretet ki nem merített megállapodások alapján.

  • Személyszállító személygépkocsik 3. kategória: Skoda Fabia kombi (2002-es szerződés, Porsche Hungaria Kft.), 66 darab
  • Egyterű személygépjárművek 2. kategória: Ford S-Max (2006-os szerződés, Auto-Fort Kft.), 22 darab
  • Egyterű személygépjárművek 5. kategória: VW Transporter T5 mikrobusz (2006-os szerződés, Porsche Hungaria Kft.), 107 darab

Szeptemberre jöhet az új megállapodás

A KEF most a költségvetési intézmények számára szerez be hat részben, az alsótól a felső-közép kategóriáig új autókat és ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat, három évre legfeljebb nettó hatmilliárd forint keretösszegben. A gyártók-forgalmazók részenként tehetnek ajánlatot. A közbeszerzés nyomán egy nyertes ajánlattevővel kötnek majd keretmegállapodást.

A konkrét autóvásárlást már a költségvetési szervek maguk intézik a nyertes céggel egy újabb ajánlattételt követően, és azt a saját költségvetésükből finanszírozzák. Egyes intézményeknél lehetséges, hogy EU-alapokból finanszírozott eszközbeszerzésként számolják el a vásárlást.

A KEF új autóbeszerzése
SzemélygépkocsiKeretösszeg (nettó, millió Ft)
1. Alsó 2. kategóriás, elsőkerék hajtással600
2. Alsó-közép 3. kategóriás, elsőkerék hajtással750
3. Közép 6. kategóriás, elsőkerék hajtással1 300
4. Felső-közép 7. kategóriás elsőkerék hajtással1 500
5. Közép 5. kategóriás össtkerék hajtással600
6. Felső-közép 8. kategóriás, összkerék hajtással1 250
Forrás: TED

A közbeszerzési hirdetmény szerint az eljárás ajánlattételi határideje augusztus 3-án jár le. Azok a cégek, konzorciumok tehetnek ajánlatot, amelyek rendelkeznek - többek között - a felhívás feladását megelőző három évben új személyautó értékesítéséből az 1. részben összesen legalább nettó 400 millió, a 2. részben 500 millió, a 3. részben 900 millió, a 4. részben egymilliárd, az 5. részben 400 millió és a 6. részben 900 millió forint értékű referenciával.

Kevesebbet költöttek autóra, viszont benzinre annál többet

A KEF központosított közbeszerzéseinek értékét 2009 és 2013 között az alábbi táblázat mutatja, ebből látszik, hogy az autóbeszerzések értéke 2013-ban kevesebb mint a felére esett az előző évinek. Ennek oka az volt, hogy kifutottak a korábbi keretmegállapodások, illetve az, hogy ami hatályban volt, egyterű autók szállítására szólt, s ezekre nem volt jelentős igény az intézmények részéről.

A táblázatból ugyanakkor az is kiderül, hogy üzemanyagokra sokat költöttek a költségvetési szervek a központosított szerződés keretében, ezek összértéke 2009-ről 2013-ra közel duplájára, 19,4 milliárd forintra nőtt.

Központosított közbeszerzések 2009-2013 (millió Ft)

Forrás: parlament.hu
Kép: A nagyobb méretért kattintson az a táblázatra!