Váratlan fordulatokban nem szűkölködik a KITE Zrt. tulajdonosváltása. Az évi 200 milliárdos forgalmat generáló rendszerintegrátorért zajló küzdelemben a győzelmet úgy tűnik Guba Sándor aratta, hiszen a részvények immár háromnegyedét megvásárolta, és a maradék pakett akár napok alatt a birtokába kerülhet. (A menedzsment, a dolgozók és az üzleti partnerek alkotta KITE Kft. részvényeit a névérték több mint 20,5-szöröséért vette meg, most ügyvédei útján a "külsősöknek" 18-szoros pénzt kínál (!) a vevő)

A nádudvari cégre elsőként ajánlatot tevő és adásvételi szerződést is kötő Bige László értesüléseink szerint belenyugodni látszik a jelenlegi helyzetbe, vagyis abba, hogy nem tudja megvenni a céget. A KITE Zrt.-t azonban szinte biztos, hogy nem Guba Sándor fogja birtokolni, működtetni - vagy ha igen, akkor csak átmeneti időre. A cég dél-dunántúli igazgatója ugyanis hitelből vásárolta meg a részvényeket, s eddig már több mint 20 milliárd forintot fizetett ki a több száz kis és nagy tulajdonosnak. Ezt a hatalmas összeget - ezt állítja Guba ügyvédje - nem az OTP Bank Nyrt. hitelezte Gubának.

A Napi.hu értesülései szerint azonban ez csak részben igaz: a hatalmas tőke és hitel mögött ugyanis egy külföldi cég áll. Ennek megbízását teljesítette a legnagyobb hazai bank, amikor folyósította a hitelt Gubának. Ha ez valóban így van, akkor könnyen meglehet: sem Bige, sem Guba nem lesz az ország egyik legjelentősebb agrárcégének tulajdonosa (Az ügyben Guba Sándort és az OTP-t is megkereste portálunk, választ eddig nem kaptunk.)

Márpedig még az is elképzelhető lenne, hogy az ország - és a közép-európai régió - legjelentősebb műtrágya gyártója (Bige László - Bige Holding Kft., Nitrogénművek Zrt.) és a régió meghatározó pénzintézetének első embere (Csányi Sándor - OTP Bank Nyrt.) közösen, együtt vinnék sikerre a KITE-t. Bige számára ugyanis a műtrágya forgalmazás, Csányinak viszont az agrárszektor hitelezése a legfontosabb - vagyis mindketten megtalálnák "számításukat" az ügyletben. A kettejük közti évek óta tartó vetélkedés és vita azonban ezt meghiúsíthatja. Így hát maradhat a titokzatos külföldi befektető, akinek megbízásából úgy tűnik továbbra is az OTP lép fel.

Meg nem erősített információk szerint a KITE nádudvari központjában már az elmúlt héten megjelentek a pénzintézet képviselői.