Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 169 darab C-típusú mentőgépjármű (azaz a legmagasabb felszereltségű, roham- vagy esetkocsi) vásárlására írt ki közbeszerzési eljárást. A nyertes gyártó/forgalmazó opcionálisan még 24 autó szállítására kaphat megbízást - derül ki a közbeszerzési kiírásból. Az OMSZ hátsókerék-meghajtással rendelkező, új állapotú, nem használt, Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsikat szerez be a dokumentációban meghatározott felszereléssel és eszközökkel együtt.

Az OMSZ legutóbb tavaly decemberben vásárolt C-típusú mentőautókat nettó 1,6 milliárd forintért. A legalább 80 darab autó szállítására kiírt tendert egyedüli ajánlattevőként a finn Profile Vehicles Oy nyerte meg, amely Kistarcsán működteti magyarországi fióktelepét.

Az OMSZ az autóbeszerzést nem uniós, hanem saját forrásból finanszírozza. A nyertessel 2017. március elejétől 2018. december végéig hatályos szerződést kötnek. A pályázóknak a nyílt közbeszerzési eljáráson február 3., 10 óráig lehet ajánlatot tenni.

Azok a gyártók/forgalmazók tehetnek ajánlatot, amelyek az előző három évben rendelkeznek összesen legalább egymilliárd forint nettó árbevétellel, mentőautó-szállításból pedig legalább félmilliárdos árbevétellel. Referenciaként fel kell tudni mutatni az elmúlt három évben legalább egy, mentőszállításra vonatkozó szerződést, amelynek összege meghaladta a nettó 600 millió forintot.