Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön közölte, hogy az euróövezetben éves összevetésben 3,5 százalékkal nőttek a termelői árak januárban. Elemzők 3,2 százalékos emelkedésre számítottak a decemberben mért 1,6 százalékos növekedés után.

Decemberhez képest 0,7 százalékos volt az emelkedés, meghaladja az elemzők által várt 0,6 százalékot. A tavaly decemberi havi összevetésű adatot a felülvizsgálat során felfelé, 0,7 százalékról 0,8 százalékra korrigálták.

Az Európai Unióban 0,8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak decemberhez képest, éves összevetésben pedig 4,3 százalékra nőtt az ütem januárban. Decemberben a havi szintű emelkedés 0,9 százalékot, az éves pedig 2,4 százalékot tett ki.

A havi és az éves összevetésű áremelkedésben is az energiaárak meglódulása játszotta a legnagyobb szerepet.

Az ipari termelői árak éves összevetésben Belgiumban nőttek a legnagyobb mértékben, 13,3 százalékkal, majd Nagy-Britannia (10,0 százalék) és Hollandia (8,4 százalék) következik. Csökkenést mértek két országban, Lettországban 2,3 százalékosat, Luxemburgban pedig 3,1 százalékosat.

Magyarországon a termelői árak januárban az előző havihoz képest 0,9 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 4,3 százalékkal emelkedtek. (Novemberben még csökkentek.)

Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában. Az Európai Központi Bank arra törekszik, hogy a fogyasztói árak emelkedését 2 százalék körül tartsa.

Januárban 1,8 százalékon állt a pénzromlás éves üteme az euróövezetben, megközelítve az inflációs célszámot.