BUX
38657

Jogi eljárást indulhat a Wizz Air ellen

A fogyasztóvédelmi törvény megsértése címén jogi eljárást helyezett kilátásba több légitársaság, köztük a Wizz Air ellen a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA).

Inforádió, MTI, 2015. március 22. vasárnap, 09:44

A CAA honlapján szombat este megjelent közlemény szerint a fellépés annak a féléves átfogó vizsgálatnak a folyománya, amelyet a brit hatóság végzett az egyes légitársaságok által járatkésések, fennakadások esetén alkalmazott kártérítési gyakorlattal, illetve az utasok jogairól szóló információszolgáltatással kapcsolatban.

A CAA szerint a felülvizsgálat nyomán számos légitársaság máris változtatott gyakorlatán ezeken a területeken, és ezáltal "utasok milliói" részesülnek hatékonyabb támogatásban fennakadások esetén.

Egyes légitársaságok azonban a "széleskörű eszmecserék" ellenére még nem hajtották végre az előírt változtatásokat, ezért a felügyeleti hatóság kezdeményezi az ügy jogi útra terelését a Wizz Air mellett az ír Aer Lingus és a brit Jet2 esetében.

A CAA közleménye szerint a három légitársaságnak most már végre kell hajtania a brit hatóság által igényelt módosításokat, ellenkező esetben bírósági végzéssel lesznek kénytelenek szembenézni.

A kifogások között a CAA megemlíti, hogy a Jet2 és a Wizz Air például két évre korlátozza azt az időszakot, amely alatt az utasok bíróság elé terjeszthetik a két cég elleni kártérítési igényeiket, jóllehet az angol fellebbviteli bíróság egy precedensügyben azt a végzést hozta, hogy az utasoknak hat évig terjedő időt kell erre biztosítani. Emellett a CAA szerint a Jet2 és a Wizz Air nem adott megnyugtató biztosítékokat arra, hogy következetes módon nyújtanak kártérítést a műszaki hibákból eredő fennakadásokért.

A Jet2 és az Aer Lingus nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy előre tájékoztatja utasait jogaikról járatfennakadások esetére. Andrew Haines, a CAA vezérigazgatója a hatóság által közzétett kommentárjában közölte: az utasoknak "minden okuk megvan a csalódottságra" amiatt, hogy néhány légitársaság nem tartja magát a fellebbviteli bíróság végzéseihez.

A Jet2 szóvivője a BBC-nek nyilatkozva visszautasította a CAA kifogásait, amelyeket "tartalmilag pontatlannak" nevezett. Az illetékes szerint a légitársaságoknak joguk van két évben megszabni azt az időhatárt, ameddig a kártérítési igényeket jogi úton érvényesíttetni lehet.

Az Aer Lingus azt közölte a BBC-vel, hogy tárgyalásban áll a CAA-vel a brit hatóság kifogásainak rendezése érdekében, a Wizz Air pedig a brit közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint bejelentette, hogy már folyamatban van a kártérítési ügyek "átértékelése", és erről a CAA is tud. A Wizz Air szóvivője szerint ugyanakkor angol bírósági végzések is alátámasztják, hogy két évben határozható meg a kártérítési igények időhatára.