Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egységesen, fejenként 55 ezer forintos alapbéremelést kér a győri Audi-gyár dolgozóinak januártól az Audi Hungária Független Szakszervezet - tudta meg a Buksza. A béremelés mellett az úgynevezett választható béren kívüli (vbk) keret, tehát a béren kívüli juttatási csomag 650 ezer forintra emelését kérik.

A szakszervezet azt is szeretné elérni, hogy az Audi törölje el az általa az önkéntes nyugdíjpénztárba való befizetés felső korlátját. További követelésük, hogy a szociális hozzájárulási adó mértékének várható csökkentését egy az egyben fordítsa a cég a dolgozók bérének emelésére. Szerdán megkerestük e-mailben a céget, hogy elfogadhatónak tartják-e a szakszervezet béremelési javaslatát és szerintük mikorra várható a bérmegállapodás. A társaság azt megerősítette, hogy megindultak a bértárgyalások. További információkat azonban a "tárgyalások jelenlegi fázisában" nem adnak.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egyelőre megy a matekozás a cég és az érdekképviselet között a bérekről. Úgy tudjuk, hogy a következő tárgyalási forduló hétfőn lesz.

Tavasszal már volt egy forduló

Az idén áprilisban már volt egy béremelés a győri Audi-gyárban, amit feszült egyezkedés előzött meg. Az akkori megállapodást feszült bértárgyalások előzték meg. Még a Reuters is írt akkor arról, hogy Magyarországon óriási sztrájk indulhat az autóipari szereplőknél, köztük az Audinál, ha a munkáltatók nem tudnak megállapodni a bérekről a szakszervezetekkel.

A tavaszi audis megállapodás szerint a havonta 170-289 ezer forintos bérrel rendelkező audis dolgozók 16-20 ezer forintos emelést kaptak, a 290 ezer forintnál nagyobb fizetéshez jutók fizetését pedig 15 ezer forinttal emelték. Ráadásul a fizetésemelés visszamenőleges hatályú, január 1-jétől lépett érvénybe. Az akkori megállapodás tartalmazta azt is, hogy a vbk-keret évi 570-630 ezer forintra emelkedik.

Kecskeméten is béremelést kértek

A kecskeméti Mercedes-gyárban is terítékre kerültek a bérek. A Mercedes keddi közleménye szerint az egyik érdekképviselet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) és a gyár megállapodott egy, a korábbiakat jóval meghaladó két évre szóló többlépcsős bérfejlesztésben. Az MTSZSZ szerint ez átlagosan 20 százalékos jövedelemnövekedést jelent két év alatt.

Ugyanakkor a kecskeméti üzemben működő másik érdekképviselet, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elfogadhatatlannak találja ezt a megállapodást. Azt kifogásolták, hogy két évre fixálják a bérfejlesztést, ehelyett a Vasas Szakszervezeti Szövetség további tárgyalna a gyár vezetőségével.