Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az MTI-Eco tudósítása szerint a cégvezető megjegyezte, az éves árbevétel alakulását nagyban befolyásolja a november-decemberi forgalom. Az egyébként már most is elmondható, hogy az áruházakban egyértelműen növekedett a vevők száma - tette hozzá. A szakember szerint a kiskereskedelmi forgalom visszaesése várhatóan a jövő év augusztus-szeptemberig tart, 2009-ben már növekedés várható, és az utána következő tíz évben fellendülésre lehet számítani. Az Auchan augusztusban két egységében, a szigetszentmiklósi és az albertfalvai áruházban teszt jelleggel megkezdte a vénynélküli gyógyszerek értékesítését. Az árak a patikai árak alatt vannak. A tapasztalatok alapján döntés született arról, hogy minden áruházban lesz egészségtári szolgáltatás. A maglódi áruház mintegy egymilliárd forint ráfordítást igénylő földmunkáival már végeztek. A XVIII. kerületi áruház építésének földmunkái pedig két héten belül megkezdődnek. A francia kiskereskedelmi cég a meglévő tíz áruházból álló hálózatát további 7-10 egységgel bővíti néhány éven belül. A vidéki nagyvárásokban már rendelkezik az Auchan a szükséges földterülettel. Az Auchan változatlanul a termékek 95 százalékát magyarországi vállalkozásoktól szerzi be, az élelmiszer viszont közel 100 százalékban magyar beszállítótól származik. A mintegy ezres beszállítói kör mindössze egy százaléka változik egy év alatt. A francia cég 2008-ban elsősorban az élelmiszertermékek körében megkezdi a saját márka bevezetését, de csak lassú, fokozatos ütemben - mondta az Auchan Magyarország vezérigazgatója.