BUX
37847

Jövőre kemény világ jön a magyar boltokban

Egyre többet kell kifizetniük a boltosoknak a béremelésre. Ezt 2014-ben még megúszták 20 milliárdból, 2017-ben a többlet 70 milliárd felett lesz, 2018-ban pedig biztosan tovább fog bővülni. A Blokkk.com szerint lényeges kérdés, hogy mikor állnak ki a szakszervezetek a legkisebb keresetű bolti dolgozók mellett.

K. Kiss Gergely, 2017. szeptember 21. csütörtök, 15:39

Az elmúlt években a munkaerőhiány miatt emelni kellett a bért a bolti kiskereskedelemben is: 2013-tól - a 2017-ben várható forgalmat is beleszámítva - öt esztendő alatt együttvéve 20 százalékos az ágazat árbevételének növekedése. Ehhez képest a bérköltségek ennek a kétszeresével drágultak, 40-45 százalékkal öt év alatt.

A 2017-es 5 százalékpontos járulékcsökkentés (27 százalék helyett csak 22 százalékot kell fizetni) 25 milliárd forint megtakarítást hozott a boltosok konyhájára a négy főnél többet foglalkoztatók körében. Nagyon is jól jött, de ez azért kevés - értékel a portál.

A bolti kiskereskedelemben a 190 ezer fő körüli létszám 2017-ben nem változott, pedig több eladóra lenne szükség. Több bérre - főleg a kicsiknél - már nem futja. Mindez azt is jelenti, hogy végeredményben a bolti kiskereskedelemben összességében sem leépülés, de létszámbővülés sem volt, növekvő munkaerőhiány viszont igen.

Feltehetően azonban sok kisbolt bezárt végleg 2017-ben is, hiszen első félévben 23 ezer fővel csökkent kiskereskedelemben a foglalkoztatottak száma (amiben a vállalkozók, segítő családtagok mellett már a legkisebb boltok alkalmazottai is benne vannak).

Okosabb a kormány a szakszervezeteknél

A Blokkk.com szerint sokan mondják és igaz is, hogy Magyarországon a legkisebb keresetek rettenetesen alacsonyak, mindenhez képest. Így nehéz fogást találni a minimálbérek emelésén, egy kivétellel: a kisvállalkozások egy részénél ez az utolsó csepp a pohárban, ebben az esztendőben is több ezer kisbolt fogja lehúzni a redőnyt. Ebben persze a kíméletlen piaci verseny is ludas.

Éppen ezért rájuk fért volna némi célzott állami támogatás, egyrészt a fejlesztésekhez - állítja a portál. A másik ok a munkaerő megtartása. A munkaügyi ellenőrzések a kereskedelemben az ellenőrzött körben közel 10 százalékos feketézést mértek.

Feszült esztendő lesz 2018, amikor tovább nő a minimálbér, ami alulról tolja a kereseteket. Ez kétségtelenül jó a legkisebb keresetűeknek és önmagában nem is rossz irány ezzel az eszközzel felfelé nyomni a legkisebb kereseteket. A szakszervezetek sztrájknyomása a multiknál és az egyébként a legtöbb bért fizető multi áruházak szapulása legkedvezőbb esetben is csak tovább élezi a bérversenyt a kisebbek rovására. A legjobban fizető élelmiszeres multi áruházaknál 250-300 ezer forintos sávban mozog a bolti dolgozók kereseti lehetősége, amitől egyébként most már alig marad el a Tesco, sőt, multikörben nem is utolsó jelenleg, miközben például a Coop boltok 160-170 ezer forintokat kínálnak.

Fontos kérdés, hogy a KDFSZ és a KASZ, a két boltos szakszervezet mikor áll ki a legkisebb keresetű kisboltos alkalmazottak mellett is - hívják fel a figyelmet.