BUX
38657

Kalapács alatt Ázsia aranya Budapesten

Meghívásos nemzetközi árveréssel is finanszírozza a tavaszra megnyitni tervezett, nevét viselő múzeum építését, a mellé rendelt kutatóintézetet és könyvtárat, valamint az ELTE kelet-ázsiai fakultásának megindítását Zelnik István.

Kádár Márta, 2010. december 9. csütörtök, 10:00

Az egykori diplomata-üzletember negyven év alatt tizenhatezer ázsiai műtárgyat tartalmazó kollekciót hozott létre, ebből az idén már három szolidabb aukciót szervezett a Belvedere Galéria. Ma (december 9-én) 54 tételben csupa nagy értékű tárgyra lehet licitálni ugyancsak a galéria szervezésében, de a Gundel étteremben. A vacsorával összekötött exkluzív árverésen az alakuló hazai gyűjtői kör mellett a Magyarországon élő ázsiai diaszpórára és külföldi vevőkre is számítanak - mondta el a Napi Gazdaságnak Zelnik István. A gyűjtő szerint az aukció legizgalmasabb tétele egy 24 milliós kikiáltási árú temetkezési tárgy, egy alabástrom fejű, lapislazuliból formázott ülő figura, amely egy baktriai (észak-perzsiai) ásatásról származik. Az árverés koronája is lehet egy antik arany, gránát, almandin és füstkvarc díszítésű diadém, amit szintén 24 millió forintra tartanak. Az egykori Champa királyság - a mai Közép- és Dél-Vietnam - területéről ásatási leletként előkerült XI-XII. századi ékszer műfajában az egyetlen ismert példány a világon. Figyelemre méltó darab ugyanebből a térségből egy hasonló korú ezüst istenszobor, egy XII.-XVI. század közé datált ezüst Bódhiszattva figura vagy egy XI-XII. századi ezüst maszk is (12, 16, illetve 9,5 milliós kikiáltási árakkal). Különleges tárgyként emelt ki Zelnik egy 480 ezer forinton kezdő XVIII. századi tibeti rituális edényt, amelyet egy méretes hegyikristályból formáztak emberi koponya alakúra és türkiz, valamint hegyikristály díszítésű bronz tetővel fedtek be.A korábbiakhoz hasonlóan ebben az aukciós anyagban is van számos hajóroncslelet, a legszebb az a 3,8 millión induló darab, amelyben egy XV. századi kínai kőporcelánedényt font be a korall a tenger mélyén. Dekorativitásával tűnik ki a tizenkét részes, oroszlán motívummal díszített kínai antik arany öv, a X. századból, a Liao-dinasztia korából (8 millió forint). Az alacsonyabban, de még mindig egymillió fölött induló tételek között akadnak kínai és vietnami porcelán vázák, tálak, arany nyakláncok és egy kő Buddha-szobor is, a legolcsóbban, akár 60-80 ezer forintért egyebek közt ezüst gyűrűhöz és perzsa cserépedényekhez lehet hozzájutni.