A Raiffeisen Lízing másodfokon azt kérte a bíróságtól, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához, mert szerinte több ponton alaptörvény-ellenes az első devizahiteles törvény (2014. évi XXXVIII. törvény). A felperes fellebbezését azzal egészítette ki, hogy álláspontja szerint az időközben elfogadott elszámolási törvény is alkotmányellenes, többek között azért, mert sérti a jogbiztonság elvét.

Az alperes magyar állam jogi képviselője ugyanakkor kiemelte: a per nem lehet "a törvény kritikájának fóruma", és úgy vélte, hogy a felperes nem bizonyította a tisztességtelenség törvényi vélelmének megdöntéséhez szükséges tényeket, ezért kérte a fellebbezés elutasítását.

A bíróság az Ab-hez és az Európai Bírósághoz fordulásról sem döntött a szerdai tárgyaláson, ezekkel kapcsolatban vagy az október 22-i ítélethirdetéskor, vagy az előtt hoz végzést - mondta a bíró.


A Raiffeisen Lízing Zrt. fellebbezésében részletesen kifejtette, hogy az általa alkalmazott valamennyi szerződéses kikötés hogyan felelt meg a Kúria jogegységi döntését törvénybe foglaló 2014. évi XXVIII. törvényben (első devizahiteles törvény) rögzített hét elvnek.

Az alperes magyar állam ellenkérelmében utóbbit alaptalannak nevezte, és kérte az ítélőtáblát, hogy utasítsa el a Raiffeisen Lízing fellebbezését. A bíró ismertetése szerint az alperes úgy vélte, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességtelenek voltak, valamint, hogy az első devizahiteles törvény elfogadásával a parlament nem alkotott új jogot.

A felperes szerint az időközben elfogadott elszámolási törvény is alaptörvény-ellenes. Kifejtette: a törvény sérti a jogbiztonság elvét, mert újonnan meghatározza, mely jogviszonyok tartoznak a törvény hatálya alá és melyek nem, miközben az első törvény hatálya sem volt meghatározható. Hozzáfűzte, hogy az elszámolási törvény azon része is alaptörvény-ellenes, amely kimondja, hogy nincs helye perújításnak. Ezzel a jogalkotó egy folyamatban lévő eljárásban fosztja meg a felperest egy olyan jogától, ami az eljárás megindításakor még megillette, és ezzel "szükségtelenül és aránytalanul" korlátozza a felperes jogait - vélekedett a Raiffeisen Lízing jogi képviselője.

Így állnak a bankperek:

Az állam ellen keresetet benyújtók adatai
CégnévBenyújtás időpontjaElső tárgyalásElsőfokú döntésMásodfokú döntés
Bankok
AXA Bank Europe SAAug. 19.Aug. 27.Az állam nyert., Szept. 25. Ítélet kiegészítése.
Banco Primus Fióktelep MagyarországAug. 25.Szept. 2.A bank visszavonta a keresetet.
Buda Regionális Bank Zrt.Aug. 25.Okt. 6.Az állam nyert.
Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt.Aug. 18.Szept. 4.Szept. 18. Az állam nyert.
CIB Bank Zrt..Aug. 15.Szept. 15.Szept. 30. Az állam nyert.
DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 29.Ítélethirdetés október 13-án.
Duna Takarék Bank Zrt.Aug. 18.
ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 30.Ítélethirdetés október 13-án.
Erste Bank Hungary Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 9.
EvoBank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Az állam nyert.Szept. 29. Az ítélőtábla az Ab-hoz fordul.
FHB Jelzálogbank Nyrt.Aug. 22.Aug. 29.Szept. 12. Az állam nyert.Okt. 9.
FHB Kereskedelmi Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 17. Az állam nyert.Okt. 9.
K&H Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Szept. 9. Részben nyert a bank.
KDB Bank Európa Zrt.Aug. 18., újra: n.a.Szept. 10.Szept. 19. Az állam nyert.Okt. 16.
Kinizsi Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 16. Az állam nyert.
MagNet Közösségi Bank Zrt.Aug. 25.
Magyar Cetelem Bank Zrt.Aug. 15.Szept. 3.Részben nyert a bank.Okt. 9.
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 9. Az állam nyert.Okt. 2. Halasztás október 17-re.
Merkantil Váltó- és Vagyonbefektető Bank Zrt.Aug. 18., újra: n.a.Szept. 10.Szept. 24. Az állam nyert.
MKB Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Szept. 9. Az állam nyert.Okt. 8.
OTP Bank Nyrt.Aug. 18.Szept. 12.A törvényszék az Ab-hoz fordult.
OTP Jelzálogbank Zrt.Aug. 18.Szept. 12.A törvényszék az Ab-hoz fordult.
Pannon Takarék Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 12. Az állam nyert.Okt. 9.
Porsche Bank Zrt.Aug. 25.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 14.
Raiffeisen Bank Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.
Sberbank Magyarország Zrt.Aug. 18.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 13.
Sopron Bank Burgenland Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 2. Halasztás okt. 9-re.
UniCredit Bank Hungary Zrt.Aug. 18.Szept. 8.Szept. 23. Az állam nyert.
Pénzintézetek
Alba TakarékszövetkezetAug. 21.Aug. 29.Az állam nyert.
Aegon Magyarország Hitel Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 15.
Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 11.Szept. 23. Az állam nyert.
Bóly és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 5.Az állam nyert.Okt. 2. Jogerősen nyert az állam.
Budapest Autófinanszírozási Zrt.Aug. 18.Szept. 2.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 9.
CIB Ingatlanlízing Zrt.Aug. 15., újra: 22.Aug. 29.Szept. 12. Az állam nyert.Okt. 9.
CIB Lízing Zrt.Aug. 15.Szept. 4.Szept. 19. Az állam nyert.Okt. 16.
Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt.Aug. 22.Szept. 16.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 21.
Eger és Környéke TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 5.A törvényszék az Ab-hoz fordult.
Erste Lakáslízing Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 14.
Felsőzsolca és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 22.Aug. 29.Szept. 10. Az állam nyert.
FHB Ingatlanlízing Zrt.Aug. 22.Szept. 15.Szept. 30. Az állam nyert.
Fókusz TakarékszövetkezetAug. 25.Okt. 7.Halasztás okt. 21-re.
Füzes Takarék Szövetkezeti HitelintézetAug. 25.
Hatvan és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 19.Szept. 11.Szept. 23. Az állam nyert.
Hévíz és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 19.Szept. 5.Szept. 22. Az állam nyert.
Hungária Takarék TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 18.Az állam nyert.
Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 17. Az állam nyert.Okt. 16.
Impuls-Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt.Aug. 22.Szept. 9.Szept. 23. Az állam nyert.
Kéthely és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 18.Aug. 22.Az állam nyert.
Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt.Aug. 22.Szept. 12.Szept. 26. Az állam nyert.
Környe-Bokod TakarékszövetkezetAug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.
Lakiteleki TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 17.Szept. 30. Az állam nyert.
Lombard Ingatlan Zrt.Aug. 25.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.
Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 16. Az állam nyert.
Mecsek Takarék SzövetkezetAug. 25.
Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt.Aug. 18.Szept. 10.Szept. 24. Az állam nyert.
Milton Hitelezési Zrt.Aug. 18.Aug. 25.Az állam nyert.Okt. 1. Jogerősen nyert az állam.
MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 7. Halasztás okt. 22-re.
MKB-Euroleasing Autólizing Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 7. Halasztás okt. 22-re.
Nagykáta és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 16.Szept. 30. Az állam nyert.
Nyúl és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.
OTP Ingatlanlízing Zrt.Aug. 18.Szept. 15.A törvényszék az Ab-hoz fordult.
Örkényi TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.
Pannonhalma és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 21.Szept. 12.Az állam nyert.
PSA Finance Hungária Zrt.Aug. 18., újra: 22.Szept. 1.Szept. 8. Az állam nyert.
Raiffeisen Lízing Zrt.Aug. 18.Aug. 26.Szept. 10. Az állam nyert.Okt. 8. Halasztás október 22-re.
Rajka és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 21.Aug. 29.Szept. 12. Az állam nyert.Okt. 2. Jogerősen nyert az állam.
Retail Prod Zrt.Aug. 18.Szept. 1.Szept. 8. Az állam nyertOkt. 2. Jogerősen nyert az állam.
Sajóvölgye TakarékszövetkezetAug. 22.
Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 17. Az állam nyert.Okt. 15.
Savaria TakarékszövetkezetAug. 25.Szept. 1.Szept. 15. Az állam nyert.
Summit Pénzügyi Zrt.Aug. 25.Szept. 2.Szept. 17. Az állam nyert.Okt. 14.
Szabolcs TakarékszövetkezetAug. 22.Szept. 11.Az állam nyert.
Széchenyi István Hitelszövetkezetn.a.Szept. 3.Az állam nyert.Okt. 2. Jogerősen nyert az állam.
Szegvár és Vidéke TakarékszövetkezetAug. 25.Okt. 3.Az állam nyert.
Szigetvár TakarékszövetkezetAug. 18.Szept. 11.Szept. 25. Az állam nyert.
UCB Ingatlanhitel Zrt.Aug. 15.Szept. 4.Részben nyert a pénzintézet.Okt. 8. Elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése.
UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Aug. 28.Szept. 11. Az állam nyert.Okt. 7. Halasztás október 21-re.
UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 10.
UniCredit Leasing ImmoTruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt.Aug. 22.Szept. 1.Szept. 16. Az állam nyert.Okt. 10.
Forrás: Napi.hu-gyűjtés