BUX
39999

Kétszer háromsávos lesz az M7-es Balatonvilágosig

Az M7-es autópálya Budapesttől Balatonvilágosig tartó szakaszának kétszer háromsávossá bővítésének, valamint az új M9-es autóút Vasvár és Zalaegerszeg közötti szakaszának tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Németh Géza, 2016. december 5. hétfő, 15:32

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent tenderek közül az első tervezési feladat az M7-es autópályára szól. A (Budapestről nézve) jobb pályát az M0-ás autóúttól kell a leendő M8-as autópálya csomópontjáig kiszélesíteni egy újabb sávval. Ennek a hossza 72 kilométer. Más a helyzet a bal pályával, mivel az már most is kétszer háromsávos Székesfehérvártól a fővárosig. Ezt csak a jelenlegi háromsávos végponttól kell szélesíteni, a Balaton felé 25 kilométer hosszúságban.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 2 milliárd forintot, amelyből a legalább kétszer kétsávos országos főút és/vagy gyorsforgalmi út tervezése minimum 1 milliárd forintot tesz ki. A munka ellenértékének a forrása az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP). A támogatásra még nem nyújtott be igényt a NIF.

Az ajánlattételi határidő január 16. Az értékelésnél 90 súlyszámmal szerepelnek a minőségi kritériumok, míg az ár súlyszáma 50.

A másik tender az M9-es autóút 38 kilométer hosszú, Vasvár és Zalaegerszeg közötti szakasza engedélyezési tervének az elkészítését tartalmazza. Ez kétszer kétsávos, közötte fizikai elválasztással rendelkező gyorsforgalmi út lesz.

Ajánlatot erre az tehet, akinek a megelőző három üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 1,1 milliárd forintot, amelyből 800 milliót kell kitennie a legalább kétszer két forgalmi sávos fizikai elválasztással rendelkező főút és/vagy gyorsforgalmi út tervezéséből származó árbevételnek. A finanszírozás forrása itt is az IKOP.

Az ajánlatok beadási határideje itt is január 16. Az értékelésnél a minőség 100, míg az ár 50 súlyszámmal szerepel.