BUX
38296

Kevesebb a hal a rossz idő miatt

Az idei haltermés 21-22 ezer tonna lesz Magyarországon, mintegy 15 százalékkal kevesebb az áltagosnál, elsősorban a mostoha időjárás miatt - mondta Németh István, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke.

MTI-Eco, 2010. december 11. szombat, 18:38

A szakember közölte: Magyarországon egy ember évente átlagosan mintegy 4,2 kilogramm halat fogyaszt.A hazai fogyasztás mintegy felét a hazai termelésű halak adják.Magyarországon lényegesen kevesebb halat esznek az emberek, mint az Európai Unió más országaiban.A haltermelők célja, hogy a fogyasztás nőjön, és néhány éven belül 6 kilogrammra emelkedjen a magyar éves fejenkénti halfogyasztás.Éves szinten az ágazat árbevétele 20-25 milliárd forint körül alakul.A magyarok jellemzően a karácsonyi ünnepkör idején fogyasztják el az éves mennyiség mintegy harmadát.Karácsonykor az emberek főként a pontyot keresik. Ez a halféle teszi ki a karácsonyi fogyasztás 85 százalékát.A fennmaradó hányadot egyebek között az afrikai és a szürkeharcsa, a busa és a süllő adja.A ponty kilója most 700-800 forint, de a szakember szerint közvetlenül az ünnep előtt néhány helyen az ár csökkenhet valamelyest.