Kezdődik: ezt várják a Tescótól a dolgozók

Megkezdődtek a bértárgyalások a Tescónál. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) jelentős béremelésre számít.
Napi.hu, 2016. március 11. péntek, 10:38

Az érdekképviselet pénteken megkezdte a bértárgyalásokat a vállalat képviselőivel. A KASZ közleménye szerint az üzletlánc hazai működésében problémákat okoz az áruházi struktúra működéséhez szükséges jó minőségű munkaerő biztosítása, és a munkaerő piaci jelzések alapján emelkedik a fluktuáció is.

Úgy látják, szükség van egy jelentős mértékű legalább két számjegyű általános, minden munkavállalót érintő béremelésre, illetve egyes munkakörök esetében ezen felül bérrendezésre is.

A szervezet szerint a bérrendezés elsősorban azokat a munkaköröket érinti, ahol a szakmai bérminimum emelése bértorlódást okozott a vezetői és az eladói bérek közt. Ezen felül az online kereskedelmi területen is vannak olyan munkakörök, amelyekben a jelentőségükhöz képest alulfizetettek a munkavállalók.

Hosszabb távra tekintenek

A KASZ szerint hároméves bérstratégia kialakítására van szükség, amelyben az áruházakban dolgozó munkavállalók bérét a jelenlegi bérszínvonalhoz képest 30-40 százalékkal meg kell emelni.

Véleményünk szerint 2015-ben a magyar Tesco jelentős költségeket takarított meg a vasárnapi boltzár bevezetésével és az éjszakai műszak megszüntetésével, miközben a vállalat forgalma nem csökkent. A KASZ szerint ezek az összegek részben fedezetet nyújthatnak a bérfejlesztés megvalósításához.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarTosPista, 2016.03.11 10:58

Nem az a megoldás, hogy vasárnapra bezáratják ezeket a boltokat, hanem az, hogy törvény szabályozza, és be is tartassa az állam, hogy minden dolgozónak jár a heti pihenőidő és megfelelő bérezés.
Kötelezni kell, hogy annyi dolgozót tartson, amennyi megfelelően tudja működtetni az üzletet, és mindenki tudja tartani a pihenőidőt.
Kordában lehet tartani őket népszívatás nélkül is, és nem úgy, ahogy a szemét kdnp-fidesz kitalálta.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html