A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Megegyezés közeli állapotba jutott a Bajnai-kormány az Európai Unióval a Malév állami támogatása ügyében 2010 tavaszán, a kormányváltás előtti visszaállamosítás során magas szintű egyeztetések zajlottak arról, milyen feltételekkel vásárolhatják vissza a céget. Az uniós illetékesek akkor hajlandónak mutatkoztak arra, hogy a már befektetett állami pénzeket ne minősítsék tiltott állami támogatásnak, feltéve, hogy a magyar kormány nem folyósít további pénzeket és megkezdi a cég teljes átalakítását. Ezt az értesülést megerősítette Oszkó Péter is.
Az egykori pénzügyminiszter elmondta: az uniós egyeztetések előtt és közben a Fidesz vezetőivel is folyamatos kapcsolatot tartottak és megvitatták a felmerülő lehetőségeket. Az akkor még ellenzékben levő FIdesz vezetői a választásokat követő egyeztetésre is hajlandónak mutatkoztak − ami jó esélyt jelentett volna a megállapodásra és az akkor 45-50 milliárd forintos állami kiadás "legalizálására". A hatalom megszerzése után viszont megszakadtak ezek az egyeztetések és a Bajnai-kormány egykori illetékeseit, így a pénzügyminisztert sem keresték meg ez ügyben. Mivel az Orbán-kormány az elmúlt két évben közel 50 milliárdos Malév-veszteséget "vállalt át", a brüsszeli értékítélet szerint tiltott állami támogatásnak minősített összeg nagysága megközelítheti a 100 milliárd forintot. Ezt kellett volna visszafizetnie a rendre veszteséges nemzeti légitársaságnak.
A Napi Gazdaság értesülései szerint az elmúlt héten magas szintű tárgyalások zajlottak Moszkvában is a Malévról, a kormányzati illetékesek áthidaló hitelről egyeztettek a Vnyesekonombank vezetőivel. A Malévnak eddig már összesen 102 millió euró hitelt folyósító orosz állami bank értesüléseink szerint hajlandónak mutatkozott további pénzügyi segítségre − de a megállapodásra már nem maradt elég idő. Márpedig az oroszoknak is elemi érdekük lett volna a cég életben maradása, hiszen egy csőd esetén nagy valószínűséggel búcsút inthetnek a kihelyezett hitel egy részének vagy egészének.
@Geza73: Ez részben igaz.
A másik része: a privatizáció, amelyre a privatizáció-ellenes ( de első megjelenésekor agyonprivatizáló ) Kétharmad is hajt.
Volt egy olyan időszak, amikor a legmagyarabb magyar bank, az OTP az MKB-vel tandemben tulajdonoskodott, ezt ne felejtsük el.
Annyit állíthatunk most, hogy senkinek sem kellett a Malév.
A név pedig ezután a csődkezelés után ugyanazoknak, akik egyben megvették volna: senkinek.
Ennyit sikerült elérni a Kétharmadnak. S ez azért, bevallhatjuk, nem kevés.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Blama: Ezzel az értelmezéssel csak az a baj, hogy itt nem valamiféle önkéntes "pénzpumpálásról" van szó, hanem arról, hogy tartósan veszteséget halmozott fel a cég már az elmúlt időszakban is, és erre az előző kormányok sem találtak megoldást. Egyeztetni lehet, sejtetni dolgokat, amiket nem tudsz leellenőrizni ("hajlandónak mutatkozott") , meg utólag mosakodni, de ez a tényeken nem változtat. Ha a kormány nem száll be a finanszírozásba, ugyanez hamarabb következett volna be. Az nem úgy működik, hogy jó, akkor holnaptól állj a magad lábán egyedül, hozzám ne fordulj.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
A pártszintű gondolkodás elterjesztése vezetett oda, hogy a globalistáknak nem kell foglalkozniuk az általuk elkövetett bűnökkel Magyarországon, mert az oszd meg és uralkodj elv mentén a magyarok saját maguk megoldják a problémáikat.
Az orosz érdekeltség a malév helyére kerülő cégek hátterében szereztek új piacot maguknak. Ez a malév csőd lényege semmi más.
Nem a fidesz, mszp, szdsz, lmp, jobbik a fő bűnös. Ők csak a merénylők a felbujtók a globalisták. Persze Gavrilo Princip is bűnős, mert lelőtte Ferenc Ferdinándot, de nem tehető felelőssé az I. Világ háborúért. A judás pénzt persze megkapta az unió is: most hatalmas büntetést kaszírozhat be a csőd miatt. Az unió dolga lett volna figyelemmel kísérné a szabad piaci mozgásokhoz szükséges szabályos pénzügyi ügyleteket. Az unió dolga ellenőrizni és beavatkozni a szabad piaci gazdálkodást sértő tranzakciók miatt. Nem történt meg.
A globalisták ismét nyertek.
A magyarok elhiszik, hogy a magyarok tették tönkre a malévot.
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@yooseph: A nagy általánosság helyett valami konkrétumot is tudsz írni. Mit tett Oszkó úr, mit tett az SzDSz a Malév csődjének "érdekében"? A jelenlegi - mindent előre látó és tudó kormányunk mit tett a Malév megmaradása érdekében? Most kezd el töprengeni azon, hogy mit is kellene csinálnia egy új légitársaság létrehozásához. Eddig ugyan mivel töltötték idejüket a mindent tudó minisztériumi urak? Völner úr nyilatkozata szerint most keresik azt a piaci rést ahol egy új társaság helyet találhat magának. Az esetleges új társaság ugyan kikkel fog dolgozni, mert addigra a Malév legjobbjai már régen más helyen lesznek. Marad a második vonal, akikkel viszont sokkal nehezebb csodát csinálni. Kormányunk most is fejjel ment a falnak és a fal erősebb volt.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
A másik olvasata a cikknek az, hogy az EU hajlandó lett volna eltekinteni a bírságolástól, ha egy adott szinten a támogatás abbamarad.
Nem maradt abba, a Kétharmad - az írás szerint - 50 milliárdot pumpált még a Malévba, elutasítva a megegyezés lehetőségét.
vagyis ezen a szinten és területen is az általa kedvelt egész pályás letámadást játszotta, maga volt a bíró is, aki ítélt.
S ezt az EU - pedig igyekeztek megoldást találni - nem tolerálta.
Ahogyan a többi akciót sem.
Ezért tartunk ott, ahol tartunk.
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html














