Hozzátette, hogy a tárcánál dolgoznak az őszi gazdasági növekedésösztönző csomagon, ennek egyik eleme lenne a stratupok támogatása, amely jövő januárban lépne hatályba.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy a német gyakorlatot követve a tervek szerint a magyar startup cégekbe fektetők a befektetési érték 25 százalékát kapnák vissza társasági adókedvezményként, számítások szerint a januárban életbe lépő intézkedés hatásaként évi 10-15 milliárd forint maradna a befektető cégeknél.

Az adókedvezményt a befektetés évében és az azt követő három évben lehetne egyenlő részben igénybe venni, évente húszmillió forintig.

A szabályozás során pontosan meghatároznák a befektetési kedvezmény igénybevételére jogosító startup cég fogalmát, amelyeket korai fázisú vállalkozásnak hívnának a jövőben.

Azok a cégek tartoznának e kategóriába, amelyek legfeljebb három éve működnek, árbevételük 100 millió forintnál kevesebb, és 20-nál kevesebb embert foglalkoztatnak. Kikötés lenne az is, hogy ne legyenek tulajdonosok más társaságban.

Az adókedvezmény igénybevételének feltételéül szabnák azt is, hogy a vállalkozásoknak és azok befektetőinek se legyen lejárt köztartozásuk, illetve a befektetőknek nyereséges hazai vállalkozást is működtetniük kellene.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az őszi növekedésösztönző csomagba tervezett intézkedések egy része a foglalkoztatás további bővítését szolgálnák munkaerőpiaci intézkedésekkel, másik részük - ezen belül a startupok támogatása is - az innovációt, a modern technológiák elterjesztését ösztönözve szolgálná a gazdaság fejlesztését.