Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Miniszterelnökség közzétette az a listát, amely a 100, uniós forrásból leginkább támogatott céget tartalmazza. Ezen cégek összesen valamivel több mint 486 milliárd forintot nyertek el az összesen 3805 milliárdos keretből, így az összes támogatás közel 13 százaléka náluk landolt.

Már a top 100-ban is jelentős különbségeket lehet felfedezni, hiszen amíg a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó az első helyezett Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. 21,3 milliárdos agrár-vidékfejlesztési támogatást kapott, addig az lista utolsó szereplője, a Szirmaterm Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató Kft. 2,6 milliárdot.

Érdekesség, hogy a Boly Zrt. saját honlapja szerint 18 500 hektár mezőgazdasági területet birtokol, a Miniszterelnökség által közzétett adatok szerint pedig 14 165 hektár után kapott területalapú támogatást. A legtöbb pénz, valamivel több mint 10 milliárd forint az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (EMGA) került a céghez, de mintegy 9 milliárd forint esett az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) is, ahogy a költségvetés is hozzátett valamivel több mint 2 milliárd forintot.

Ennél jóval kevesebbet 13,9 milliárd forintot nyert a LPEF Industries, illetve a harmadik helyzet HZN Solutions, amely összesen 12,5 milliárdnak örülhetett. Érdekesség, hogy a korábban mindkét cég cukorfeldolgozással foglalkozott, ám mára végelszámolás alá kerültek.

Akiket a mi pénzünkből támogattak

Amennyiben csak a magyar költségvetés által kifizetett támogatásokat nézzük, úgy a 100-as listán az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. foglalja el a legelőkelőbb helyet, mégpedig 11,6 milliárd forinttal. Ez akkor kevésbé meglepő, ha tudjuk, hogy a tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Ebben az összehasonlításban a TolnAgro Állatgyógyászati Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a második 4,7 milliárdos támogatással, míg a képzeletbeli dobogóra az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. fért fel 3,8 milliárddal. Érdekesség, hogy a három cég közül egyik sem kapott uniós támogatást, csak a magyar költségvetés által kiosztott forintoknak köszönhetően kerültek fel az összesített top 100-as listára.

A TolnAgro tulajdonosa az a Varga József, aki a Napi.hu A 100 leggazdagabb 2015 című kiadványa szerint az ország 84. legvagyonosabb embere volt 8,5 milliárdos becsült vagyonával. Az Alpha-Vet tulajdonosa, Móré Attila is egyike a leggazdagabb honfitársainknak, az ő vagyonát a kiadvány 14,4 milliárdra becsülte.