BUX
38768

Kifizette az OBA a Jógazda biztosított betéteit

Kifizette a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár biztosított betéteit az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a január 31-diki határidőig.

MTI-Eco, 2011. január 31. hétfő, 19:59

Az államilag garantált betétek tulajdonosai is megkapják pénzüket, amint pecsét kerül az alap és az állam közötti szerződésre. A nem biztosított betétek birtokosai a felszámolási eljárásban érvényesíthetik igényüket.A Jógazda tevékenységi engedélyét tőkeproblémák miatt január elején visszavonta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), és kezdeményezte a takarék felszámolását. A takarékszövetkezetnél mintegy 6500 betétes 9,8 milliárd forintja fagyott be. Az alap kártalanítási kötelezettsége 8,5 milliárd forintra terjedt ki, összesen 5457 betétes volt jogosult kártalanításra, az átlagos betétnagyság 1,5 millió forint volt. Az OBA a névre szóló betét- és kamatköveteléseket személyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő forint összegig - jelen esetben 27 885 000 forintig - fizetheti ki. Tóth István, az alap kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a takaréknak volt egy vitatott konstrukciója, a Gránit Diszkont Betétjegy, amely nevében diszkont volt, de nem akként kezelte a pénzintézet. Az OBA ezzel kapcsolatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kirendelt felügyeleti biztosoktól kért állásfoglalást. Megállapították, az ügyfelek a betételhelyezéskor a tőkeösszegként feltüntetett összeget fizették be, vagyis ez az összeg nem a lejáratkori összeget jelenti (azaz a termék elnevezésével ellentétben nem diszkontként funkcionált), így az alap kifizeti a betétes által befizetett tőkeösszeg, és a kártalanításban figyelembe vett tőkeösszeg közötti különbözetet. Az érintett betéteseknek emiatt nem kell külön reklamálniuk, az OBA a különbözetet automatikusan elküldi számukra azon a módon, ahogyan az eddigi kártalanításuk történt.Az OBA kártalanítási értékhatárát 19 darab, összesen 350 millió forint összegű betét haladja meg, a betétbiztosítás alól kizárt betétek összege pedig 364 millió forint, ezen belül 13 települési önkormányzat összesen 59 millió forintot, három hitelintézet 252 millió forintot "bukott" el. Az OBA által nem biztosított - a 100 ezer euró fölötti betétrészre vagy más okból nem biztosított - betétekre a felszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni. Az érintettek a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. honlapján keresztül értesülhetnek a felszámolás elindulásáról, a Cégközlönyben is megjelenő felszámolási értesítőt követően tudják beadni a kft.-nek hitelezői igényüket. A felszámolási eljárás elindulásáról az OBA is tájékoztatást ad majd honlapján.A 186 darab 43,5 millió forint összegű állami garanciás betétet is az OBA fizeti majd ki ügynökként, már folyamatban van a szerződés megkötése az állammal.