A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Az ügyletre az állami MVM Zrt. keddi rendkívüli közgyűlése a hírek szerint már rábólintott, ám úgy tudjuk, a jövő héten is összehívják még a részvényeseket. A piacon korábban felmerültek olyan pletykák is, hogy az állam már inkább kihátrálna a több szakértő szerint is túlárazott vásárlásból, egyesek szerint erre vagy legalábbis komoly árcsökkentési szándékra utalhat a csúszás és a teljes információs zárlat - ezt azonban a Napi Gazdaság kérdésére határozottan cáfolta Felkai György, az MVM kommunikációs igazgatója. Az energiacég csak a szerződés aláírása után ad további tájékoztatást az E.On-gázüzletággal kapcsolatos tranzakcióról, úgy tudjuk, erre legkésőbb a jövő héten kerül sor, bár Orbán Viktor kormányfő január utolsó napján már múlt időben beszélt a vásárlásról.

Március elején a kormány módosította a két héttel azelőtt elfogadott költségvetési módosítót: a korábbi, legfeljebb 875 millió euróra, illetve a gázkészletek megvásárlására vonatkozó további 90 milliárd forint állami kezesség a vételár 80 százalékára, de legfeljebb 256 milliárd forintra módosult - mindez azt is jelentheti, hogy a korábban felmerült összegek közül az alacsonyabbak állhatnak közel az igazsághoz: a hírekben legtöbbször 800-900 millió euró, nagyjából 240-270 milliárd forint szerepelt lehetséges vételárként. Felmerültek olyan információk is, hogy az összeg 600 millió euróhoz, 180-200 milliárd forinthoz lehet közelebb.