A július 26-tól Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) néven működő Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) július 21-ével felmondta a külföldi kiállításokon való magyar részvétel és a kísérő rendezvények szervezésére kötött, nettó 250 millió forint értékű keretmegállapodását hét céggel, illetve konzorciummal. A felmondás indoka a HITA "feladatkörét érintően bekövetkező változások, illetve forrásainak ezzel párhuzamos várható szűkülése" volt - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A HIPA-ról rendelkező jogszabály szerint az új szervezet a befektetésösztönzésre koncentrál, feladatai közül kikerül a kereskedelemfejlesztés. Az utóbbit az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább, e feladatoknál általános jogutódként.

A Céginfo.hu adatai szerint az MNKH Zrt. 2013 januárjától létezik, a magyar állam hozta létre, jelenleg 4 milliárd forint a jegyzett tőkéje. Ennek leányvállalataiként működnek a külföldön nyitott magyar kereskedőházak. Az MNKH Zrt. a napokban új céget is alapított, 3 milliós jegyzett tőkével Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft. néven, aminek a fő tevékenysége a vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem, de például konferencia és kereskedelmi bemutató szervezésével, utazásszervezéssel, pr-rel és kommunikációval is foglalkozik.

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, vékony nyíl - cégjegyzésre jogosult, kettős nyíl - fb-tag)

Évi 10-15 kiállítással számoltak

A HITA tavaly májusban két évre, nettó negyedmilliárd forintos keretösszegben kötött keretmegállapodást kiállításszervezésre a közbeszerzésen kiválasztott cégekkel és konzorciumokkal. Évi 10-15 kiállítást terveztek, rendezvényenként nettó 5-20 milliós szerződéssel.

A kiírás szerint a feladat a "magyar gazdaságot jól reprezentáló, exportképes árualappal rendelkező vállalkozói szektor számára színvonalas bemutatkozási lehetőség megteremtése, export lehetőségeinek bővítése, új üzleti kapcsolatok kialakításának elősegítése, kiállításonként 5-20 magyar cég részvételének biztosításával. A szervező feladata a résztvevők akvirálása, a megjelenés komplett megszervezése és kivitelezése, kísérő rendezvények megszervezése, rendezvény üzemeltetése, látogatói beterelés, önálló magyar bemutatkozásoknál a helyszín kiválasztása és biztosítása, kapcsolódó pr-, marketing- és reklámfeladatok ellátása."

A HITA-val szerződött cégek:

  • Studio Nova Kft.
  • HPP 2000 Rendezvényszervező Kft. és Tipexpo Kft. közösen
  • MAHIR Kiállítás és Rendezvény Kft.
  • EXPO-CARE TEAM Kft. és EXPO Group Kft.
  • Expo Consulting Kft. és Trifolium Hungary Kft.
  • Mac-Line Hungary Kft. (Röszke)
  • KÖRÖS-TRADE Kft. (Békéscsaba)

Van, aki dolgozott

A HITA honlapján elérhető szerződéses adatok szerint az elmúlt mintegy egy évben néhány céggel szerződtek egy-egy kiállítás magyar standjának kivitelezésére. Például három munka jutott a Studio Nova Kft.-nek: a dubaji élelmiszerkiállítás, a Gulfood 2014 magyar standjának építése bruttó 8,1 millióért, az Magyar-Arab Üzleti Fórum standjáé 18,9 millióért és az Arab Health 2014 standjáé 8,7 millióért. A Tipexpo Kft.-nek is arab munkája volt: a dubaji MEE 2014, azaz a Middle East Electricity szakkiállításon való magyar megjelenés kivitelezése, 10,2 millió forintért.